MTK: egyesületi akadémia indul, felújítják a Hidegkuti-stadiont

2013.11.08. 11:05
A labdarúgó utánpótlásbázisok mintájára egyesületi akadémiát indít az MTK, a klub legtehetségesebb fiataljai pallérozódhatnak ott több sportágban.

Deutsch Tamás, a fővárosi egyesület elnöke a pénteki sajtóbeszélgetésen elmondta, az akadémia a 125. születésnapját nyolc nap múlva ünneplő klub legjelentősebb vezetője, az 1905-től csaknem negyven évig tevékenykedő Brüll Alfréd nevét viseli majd. Az akadémiára a következő három-öt hónapban válogatják ki a legjobbakat, a létesítmény pedig várhatóan a jövő év közepétől kezdi meg működését.

Deutsch Tamás hozzátette: ez a bejelentés is része az MTK jubileumi ünnepségsorozatának, amelynek keretében szombaton, a Budapest Honvéd elleni bajnoki futballmérkőzést megelőzően felavatják Hidegkuti Nándor, a kék-fehér klub legendás labdarúgójának mellszobrát a róla elnevezett stadionban. Az 1888. november 16-án alapított egyesület zuglói vívócsarnoka nemrég Szőcs Bertalan mesteredző nevét vette fel, múlt szombaton a kajak-kenusok a szakosztály népszigeti telepén diófát ültettek a jubileum alkalmából, a Magyar Posta pedig emlékbélyeggel tisztelgett az évforduló előtt. A tervek szerint a 125. évfordulót hamarosan egy könyvvel, illetve egy filmmel is megörökítik majd.

A klub fejlesztéseivel kapcsolatban Deutsch Tamás elmondta, a zuglói Lantos Mihály Sporttelepen egy multifunkcionális sportcsarnok épül majd, a tervek szerint 2015-re elkészülő létesítményben az MTK 15 szakosztályának sportolói készülhetnek fel (víz, uszoda és jég kivételével).

A labdarúgók otthonául szolgáló Hidegkuti-stadionnal kapcsolatban az elnök hozzátette: a létesítményt a Magyar Labdarúgó-szövetség jövőre induló stadionrekonstrukciós programjának első ütemében kezdik majd felújítani.

Legfrissebb hírek

Tenisz: Mokán István Damján döntőbe jutott az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
16 perce

Röplabda: a férfiak és a nők is veszítettek

Utánpótlássport
1 órája

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
5 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
7 órája

Tekvondó: túl a nyári erős felkészülési időszakon

Utánpótlássport
19 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
20 órája

Evezés: Demkó Janka sporttörténelmi tette

Utánpótlássport
20 órája

Tenisz: Mokán István Damján elődöntős az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
22 órája