MOB: Ferenc pápa fogadta Borkai Zsoltot és Szabó Bencét

MTI MTIMTI MTI
2013.11.23. 19:42
Ferenc pápa szombaton a Vatikánban audiencián fogadta az európai olimpiai bizottságok küldöttjeit, köztük Borkai Zsoltot, a MOB elnökét és Szabó Bence főtitkárt.

Az eseményre Európai Olimpiai Bizottság (EOC) 42. közgyűlés zárónapján, a 2015. évi I. Európa Játékokról szóló beszámolót követően került sor.

A Magyar Olimpiai Bizottság honlapjának beszámolója szerint Ferenc pápa beszédében felhívta az olimpiai mozgalom és a nemzetközi sportvilág vezetőinek figyelmét arra, hogy a sportot nevelési céllal használják fel a társadalmak és a fiatal generációk fejlődése érdekében.

A katolikus egyházfő kiemelte: a sport maga a harmónia, de ha a pénz és siker utáni erkölcstelen hajsza eluralkodik rajta, a sport és annak harmóniája is elveszhet.

„Mindannyian tudatában vagyunk annak az elvárásnak és szükségnek, hogy olyan versenyzőket és sportolókat kell felnevelni, akiket az egyenesség, az erkölcsi erő és a felelősségvállalás iránti fogékonyság vezérel” – fogalmazott Ferenc pápa.

Hozzátette: a sport az az egyetemes nyelv, amelyet az egész világ beszél és megért; amely határokon, kultúrán, emberi fajon, vallásokon és ideológián átível.

„Ezért a sport rendkívül értékes erőforrás, és ezért kérem Önöket, hogy a sport a fiatalabb generációk számára a békét, a kölcsönös megértést és harmonikus egymás mellett élést szolgálja az emberiség érdekében” – mondta zárszavában Ferenc pápa a 49 tagország és a nemzetközi szervezet sportvezetői előtt.

Legfrissebb hírek

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Jégkorong: Szabó Bence sokat gondolkodott a jövőjéről, de marad a bajnoknál

Jégkorong
2026.07.17. 10:26

Plusz támogatást nyújt a MOB a szövetségeknek, marad az LA10 program

Egyéb egyéni
2026.07.10. 12:09

Kálnoki-Kiss Attila: A sport nem politikai terület, ezt szögezzük le

Egyéb egyéni
2026.06.30. 16:23

Nem delegál MOB-tagot a Sportjus Magyar Sportjogász Társaság

Egyéb egyéni
2026.06.20. 16:46

Fábián László: Az Olimpia Napján a napi mozgásé a főszerep

Egyéb egyéni
2026.06.20. 14:49

A MOB alapszabály-módosítást kezdeményez a Szilágyi Zoltán-ügy kapcsán

Egyéb egyéni
2026.06.19. 15:57

Gyulay Zsolt: Közép-Európa sporttörténelmi lehetőség előtt áll

Egyéb egyéni
2026.06.13. 18:44