Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok öttusázó, korábbi kapitány

MTI MTIMTI MTI
2013.10.21. 17:34
null
Nagy Imre (1933–2013) (Fotó: NS-archív)
Hosszan tartó betegségben, nyolcvanéves korában vasárnap elhunyt Nagy Imre olimpiai bajnok öttusázó – tájékoztatta hétfőn az MTI-t a Magyar Öttusaszövetség.

 

Nagy Imre a budapesti közgazdaságtudományi egyetemen szerzett diplomát. Sportpályafutását vízilabdázóként kezdte 1948-ban a Gyapjúmosó SE-ben, majd, a magyar öttusa olimpiai sikere után pártolt át előbb a háromtusára, majd az öttusára. 1952-ben és 1953-ban háromtusa magyar bajnoki címet szerzett.

A római játékokon, 1960-ban Balczó András és Németh Ferenc mellett ott volt a győztes csapatban, egyéniben pedig ezüstérmet szerzett. Félig már visszavonult, amikor Balczó és Móna István eltiltása miatt visszahívták, és Tokióban, 1964-ben bronzéremhez segítette a csapatot. 1951–1968 között a Bp. Haladás, majd a MAFC (Műegyetemi Atlétikai és Football Club) öttusázójaként, egyidejűleg pedig a Bp. Haladás, illetve az OSC (Orvosegyetem Sport Club) vívójaként sportolt.

1956–1964 között versenyzőként 26 alkalommal szerepelt a magyar öttusa válogatottban. Három világbajnokságon (1958, 1961, 1962) is jeleskedett a válogatottban, amely mind a három alkalommal második lett. 1970 és 1976 között szövetségi kapitányaként állt az öttusa válogatott élén. Így két olimpián – Münchenben 1972-ben és Montrealban 1976-ban – is vezette a magyar csapatot.

A sportkarrier után közgazdászként dolgozott, egy magyar-koreai vegyesvállalattól vonult nyugdíjba. A Nemzetközi Öttusaszövetség elnökségi tagja és titkára, 1988-tól főtitkár-helyettese volt. Munkája elismeréseként a nemzetközi szövetség örökös tiszteletbeli tagjává tette. Aktív szerepet vállalt a Magyar Olimpiai Akadémia munkájában, valamint a Mező Ferenc Közalapítvány kuratóriumának vezetőségében is.

 

Legfrissebb hírek

Öttusa-vk-döntő: A legnagyobb küzdelmeket nem mindig díjazzák éremmel – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
15 órája

Öttusa-vk-döntő: Szép Balázs remek futással tizedikként ért célba – videó

Egyéb egyéni
2026.06.28. 16:53

Öttusa-vk-döntő: Guzi Blanka a 4., Erdős Rita a 7. helyen ért célba a fináléban – videó

Egyéb egyéni
2026.06.28. 13:35

Szép Balázs finalista a budapesti öttusa-vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 16:55

Öttusa: Tárkányi Zsombor lemaradt a fináléról a budapesti vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 13:50

Öttusa-vk-döntő: „Legyőzöm a június tizenkettedikei Guzi Blankát” – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
2026.06.27. 12:08

Gyász: elhunyt a Rába ETO válogatott csatára

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 22:14

Gyász: elhunyt a tromsői sakkolimpia magyar sikercsapatának szövetségi kapitánya

Egyéb egyéni
2026.06.26. 18:51
Ezek is érdekelhetik