Universiade: magyar műúszók is indulnak a nyáron Kazanyban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.05.29. 17:47
A magyar műúszók két versenyszámban is indulnak a főiskolások és egyetemisták júliusi világjátékán, az oroszországi Kazanyban rendezendő Universiadén.

Ilyen sporteseményen a műúszás, más néven szinkronúszás legjobb hazai művelői első ízben vesznek részt. Páros versenyszámban Kiss Julia és Fazekas Eperke indul, ők 2010 óta dolgoznak együtt, Kazanyban rövid- és hosszúprogramban is vízbe ugranak. A leglátványosabbnak és legszínesebbnek tartott kombinációs kűrben a duó tagjai mellett Blaskó Lili, Koltai Kinga, Kovács Zsuzsanna, László Réka, László Zsófia, Tringer Sára és Vándor Csilla lép fel a magyar színek képviseletében.

„A Budapesti Vasutas Sport Club több tehetséges egyetemista sportolóval büszkélkedhet, ezért az Universiadéra kiutazó válogatott gerincét a BVSC sportolói adják, s hozzájuk csatlakoznak a székesfehérvári ORKA szinkronúszó egyesület versenyzői” – mondta el a felkészülést irányító Horváth Erika, a BVSC szinkronúszó szakosztályának vezetőedzője.

A 27. nyári Universiadén, amelyet július 6. és 17. között rendeznek meg, 12 ezer versenyző szerepel 27 sportágban. A mezőnyét tekintve az olimpia melletti legnagyobb sporteseményen a magyarok várhatóan 120 sportolóval indulnak, s 160 nemzet részvételére lehet számítani.

Legfrissebb hírek

Megtörte a téli szünet a lendületet: a BVSC ellen ért véget az Ajka hárommeccses győzelmi sorozata

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 17:00

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

NB I-es játékosok a BVSC-ben, igazolt a Videoton, a Szentlőrinc és a Tiszakécske

Labdarúgó NB II
2026.01.27. 11:30

Az MTK kölcsönadta Törőcsik Pétert a BVSC-nek

Labdarúgó NB I
2026.01.26. 15:04

Felkészülés: nyert az NB II-es Békéscsaba, amely két új játékost is bejelentett

Labdarúgó NB II
2026.01.21. 19:19

Gálamérkőzések, szoboravatás és utánpótlás-labdarúgótorna szervezése is szerepel a BVSC idei programjában

Egyéb egyéni
2026.01.13. 17:46

NB I-es rutinnal rendelkező játékosokkal erősített a másodosztályú BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
2026.01.13. 08:58

NB II: új védő Soroksáron, új szélső Karcagon, távozó Tiszakécskén

Labdarúgó NB II
2026.01.08. 19:29
Ezek is érdekelhetik