Cselgáncs: Hadfi lesz a Honvéd szakosztályának igazgatója

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.11.30. 11:23
Szombattól a világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnok Hadfi Dániel irányítja a Honvéd-Kipex cselgáncsszakosztályát.

A judoinfo.hu szaklap pénteki tájékoztatása szerint a nemrég elhunyt Bodrogi Attilát váltó, 30 éves sportember kifejtette:judoinfo.hu szaklap pénteki tájékoztatása szerint a nemrég elhunyt Bodrogi Attilát váltó, 30 éves sportember kifejtette:

„Számomra olyan a Honvéd, mint egy csatahajó, amely már sok harcot megjárt, vannak sérülései is, de mégis ez a magyar dzsúdó egyik legsikeresebb és legpatinásabb csatahajója. Megpróbálom majd jó irányba kormányozni.”

A 2007-es belgrádi Eb aranyérmese elmondta: egy ideig foglalkoztatta, hogy még egyszer nekidurálja magát, és felkészüljön az áprilisi, budapesti Európa-bajnokság válogatóira, de az új feladatok mellett erre már nem lesz módja.

„Az egy dolog, hogy mit diktál a szív, a másik, hogy mit mond az agy. Nekem most az utóbbira kell hallgatnom...” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik