A 74 kg-ban Bácsi Péternek a fiatal Provisor ellen három menetben aratott győzelmével az esélyesebbnek tartott világválogatott már 3–1-re vezetett, végül mégis vereséget szenvedett.
Bácsi győzelme után a bolgár világbajnok, Marinov alulmaradt az idei pánamerikai bajnokság bronzérmese, Holm ellen, majd Kiss Balázs vb-döntőbeli ellenfele, a svéd Lidberg is kikapott a 32 éves Ruiztól, aki 2005-ben volt vb-harmadik, és az idén nyerte meg negyedszer az amerikai kontinensbajnokságot.
A Curby-alapítvány másodszor rendezte meg a fiatalon elhunyt sportoló emlékére a Curby-kupa kötöttfogású csapatmérkőzést egykori iskolájában, a Lyons Township High Schoolban, a Chicagótól 25 kilométerre lévő La Grange-ban.
A tavaly 25 éves korában meghalt Curby 2008-ban bronzérmet nyert a pánamerikai bajnokságon, a kötöttfogás 66 kg-os súlycsoportjában. A birkózás ajándék volt a sorstól az epilepsziából kigyógyított, később a leukémia egy ritka fajtájában, az úgynevezett Burkitt lymphomában megbetegedett fiatalember számára. Amint az állapota megengedte, visszatért a szőnyegre. 2010. január 16-17-én még elindult a Poddubnij-emlékversenyen az oroszországi Tyumenyben, de hazatérve, 24-én idahói otthonában meghalt.
| EGYESÜLT ÁLLAMOK–VILÁGVÁLOGATOTT 4–3 |
| 55 kg: Spenser Mango–Csoj Gju Dzsin (dél-koreai) 0:1, 0:2 (0–1) |
| 60 kg: Joe Betterman–Rjutaro Macumoto (japán) 0:1, 2:0, 0:1 (0–2) |
| 66 kg: Justin Lester–Alekszandar Makszimovics (szerb) 3:0, 0:1, 2:1 (1–2) |
| 74 kg: Ben Provisor–Bácsi Péter (magyar) 2:1, 1:4, 0:1 (1–3) |
| 84 kg: Jordan Holm–Hriszto Marinov (bolgár) 0:3, 3:0, 2:0 (2–3) |
| 96 kg: Justin Ruiz–Jimmy Lidberg (svéd) 1:0, 0:2, 1:0 (3–3) |
| 120 kg: Dremiel Byers–Mindaugas Mizgaitis (litván) 1:0, 2:0 (4–3) |

Magyar ezüstérem az újvidéki grappling-világbajnokságon

NS-képeslap: új otthont kaptak az abonyi birkózók

Visszavonul a japánok kétszeres olimpiai bajnok birkózója




