Először szerepel Európa-bajnokságon a magyar flag football válogatott

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.08.06. 23:37
null
Történelmi mérföldkőhöz érkezett a magyar flag football: először szerepel válogatottunk Európa-bajnokságon. A Nemzeti Sportrádió vendége ennek kapcsán a válogatott szövetségi kapitánya, Zahovay Ádám, valamint Golyán Gábor volt, aki a Budapest Shamanz játékosa és a válogatott bő keretének is tagja.

A beszélgetésben szóba került az Eb-szereplés tétje, a sportág hazai fejlődése, a világbajnoki és olimpiai kvalifikáció lehetősége, valamint az is, hogyan lett a flag football a kontakt nélküli amerikaifoci látványos, gyors és egyre népszerűbb változata.

A csapat céljairól Zahovay Ádám elmondta: „A rövid távú cél viszonylag adott volt. A felkérés célja volt az, hogy Párizsban lesz egy Európa-bajnokság, amelyre szerették volna, hogy felkészítsük a srácokat. Amikor megtörtént a kinevezésem viszonylag gyorsan kellett beleugrani, és innentől kezdve a fókusz abszolút ez. Viszont nem szabad azt mondani, hogy csak az Európa-bajnokságot tűzzük ki magunk elé, és semmi mást. Nagyon jó lenne kijutni a világbajnokságra. Újonc válogatottként nyilván nem feltétlenül reális, hogy ott legyünk a világbajnokságon vagy az olimpián, de van bennünk egy összekacsintás, hogy menjünk előre, csináljuk és legyünk partiban. Nagyon szeretnénk szép eredményt hozni az Európa-bajnokságon.”

„Korábban még nem voltam szövetségi kapitány, amikor válogatottakkal dolgoztam, akkor nem voltam döntési szerepkörben például azzal kapcsolatban, hogy egy edzés hogyan lesz felépítve. Ez most egy jó kihívás volt, sok energiát is kellett beleraknom, de éreztem a kihívást. Sportolók vagyunk, ezért csináljuk. Ha jön egy nagy falat, amiért meg kell küzdeni, akkor ide nekem az oroszlánt is...” – tette hozzá a szakember.

 

Legfrissebb hírek

Sós Csaba: Nem akarok elkiabálni semmit, de a következő három év Betlehem Dávidról fog szólni

Úszás
17 órája

Ezt nagyon kevesen csinálták meg – Babos Csaba a WTA-vb-n döntős Babos Tímeáról

Tenisz
20 órája

Kakaó és profizmus: Katrine Lunde negyvenöt évesen is világklasszis

Kézilabda
2025.11.08. 10:29

Marozsán Fábián: Bízom benne, hogy nagyon szép karrier áll még előttem

Tenisz
2025.11.06. 18:46

Budapesten ülésezett az EBU rádiós sportrészlege

Egyéb egyéni
2025.11.06. 14:27

Ilyen még nem volt: Specziár Levente 16 évesen lett felnőtt magyar bajnok

Egyéb egyéni
2025.11.06. 09:33

Ötven éve ezen a napon hunyt el Kanizsa Tivadar, az olimpiai bajnok szolnoki vízilabdázó

Vízilabda
2025.11.04. 12:38

Közös lista: minden idők tíz legjobb Formula–1-es pilótája

F1
2025.11.03. 17:55
Ezek is érdekelhetik