Curling: Kanada elleni vereséggel zárták a mieink a csoportkört

Vágólapra másolva!
2023.10.19. 11:54
null
Illusztráció: Földi Imre
A magyar válogatott utolsó csoportmérkőzésén a papírformának megfelelően kikapott a kanadai együttestől, így négy győzelemmel és négy vereséggel zárt a csoportban az Aberdeenben zajló curling vegyescsapat-világbajnokságon.

A vb-t három vereséggel kezdő Fóti Balázs, Halász Csilla, Szabó Enikő, Ézsöl Gábor összeállítású együttes sorozatban elért négy győzelemmel várta a favorit kanadaiak elleni csütörtök reggeli meccset, mely előtt még volt esélye a továbbjutást jelentő második-harmadik hely megszerzésére.

A tengerentúli csapat százszázalékos mérleggel, már biztos negyeddöntősként készült az összecsapásra, amin a magyarok hat enden keresztül jól tartották magukat, a hetedik szakasz előtt Kanada csupán 7:6-ra vezetett. A hetedik játékrész azonban a rivális teljes sikerét hozta, 5:0-ra nyerte a szakaszt, egyúttal lezárta a mérkőzést (6:12).

A négy csoportból az első helyezettek egyből a negyeddöntőbe jutnak, a 2-3. helyezettek pedig játszanak a nyolc közé kerülésért.

A magyar csapat helyezése csütörtök estére dől el.

Legfrissebb hírek

Kanada hat end alatt lerendezte a címvédő olaszokat curlingben

Téli olimpia 2026
9 órája

Téli olimpia: sima sikerrel kezdtek a címvédő olaszok curlingben

Téli olimpia 2026
17 órája

Milánó 2026: áramszünet után sima kanadai és svéd siker a curling vegyes párosok nyitányán

Téli olimpia 2026
2026.02.04. 21:32

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
2026.02.03. 10:20

Curling vegyes páros olimpiai selejtező: győzelemmel búcsúzott a magyar duó

Téli sportok
2025.12.18. 09:17

Curling vegyes páros olimpiai selejtező: hosszabbításos vereség az új-zélandiaktól

Téli sportok
2025.12.17. 21:53

Curling: megvan a vegyes páros olimpiai selejtező első magyar sikere

Egyéb egyéni
2025.12.17. 08:55

Curling: olimpiai kvóta nélkül maradt a magyar küldöttség

Téli sportok
2025.12.16. 07:09
Ezek is érdekelhetik