MotoGP: Marc Márquez nyitott az élen a magyar hétvége első szabadedzésén

BEKE ZSOMBORBEKE ZSOMBOR
2026.06.05. 12:23
null
Marc Márquez számára remekül kezdődött a hétvége (Fotó: Dömötör Csaba)
Pénteken felbőgtek a motorok a Balaton Park Circuit versenypályáján, elkezdődött a MotoGP Magyar Nagydíja. A királykategória első szabadedzését a címvédő, Marc Márquez húzta be.

A Balatonfőkajáron található pályához közeledve már rögtön szembejöttek a Magyar Nagydíjat hirdető táblák, kilenc órakor pedig messziről is meghallhatta mindenki, elkezdődött a MotoGP hétvégéjének érdemi része. 

A Moto3 és Moto2 szabadedzéseit követően a MotoGP mezőnye vette birtokba a Balaton Park Circuitet, a 45 perces gyakorlásnak rögtön neki is vágtak a pilóták, gyorsan jöttek is a mért körök. Az első komolyabb próbálkozása Francesco Bagnaiának volt, aki gyorsan az élre állt és viszonylag sokáig ott is maradt a táblázat elején. A pilóták próbálták felvenni a pálya ritmusát, ebben persze néhány hiba is becsúszott olykor, időnként egy elmért féktávot követően a kavicságyon keresztül tértek vissza a versenyzők a pályára.

Az összetett pontversenyt vezető két Aprilia-versenyző, Marco Bezzecchi, valamint Jorge Martin is szenvedett az edzés első felében, a féktávokon nagyon idegesen mozgott alattuk a motor. Fél távnál megvillant a címvédő, a tavalyi magyarországi hétvégét uraló Marc Márquez az élre állt, a Ducati kifejezetten jól mozgott a balatoni aszfaltcsíkon. Raúl Fernández, a Trackhouse MotoGP Team pilótája megmutatta, hogy egy Aprilia ülésében is lehet jó köridőket menni, szűk két tizeddel maradt csak el a kilencszeres világbajnoktól, a harmadik helyre Pedro Acosta ért oda a KTM-mel. A világbajnokságot vezető Marco Bezzecchi a kilencedik pozícióban zárta az első szabadedzést, bár a gyakorlás második felében már jobban mozgott alatta a motor, így is több mint hét tizedet kapott. 

A királykategória programja péntek délután háromkor folytatódik egy újabb edzéssel. 

 

Legfrissebb hírek

MotoGP: Marc Márquez mindent vitt a Sachsenringen, Bezzecchi már csak 4. a pontversenyben

Egyéb autó-motor
2026.07.12. 16:21

MotoGP: Bezzecchinek eltört a kulcscsontja

Egyéb autó-motor
2026.07.11. 13:57

Gyulay Zsolt: Szeretnénk több versenyt rendezni, a MotoGP-t illetően is kompromisszumkészek vagyunk

Egyéb autó-motor
2026.07.08. 16:22

„Bárki is győz a Magyar Nagydíjon, a végén a legmagasabbra a Herendi-trófeát emelik”

F1
2026.07.08. 14:08

MotoGP: Álex Márquez a KTM-nél folytatja – hivatalos

Egyéb autó-motor
2026.07.06. 11:45

MotoGP: Jorge Martín és Ogura Ai jövőre a Yamaha gyári csapatánál versenyez

Egyéb autó-motor
2026.07.01. 10:59

MotoGP: Quartararo és Rins is elhagyja a Yamahát

Egyéb autó-motor
2026.06.30. 16:14

Huszonkét év után először japán győzelem a MotoGP-ben, Martín a vb élére állt

Egyéb autó-motor
2026.06.28. 15:21