Kiss Norbert négy futamból három győzelemmel kezdett a kamion Eb-n

T. A.T. A.
2026.05.31. 19:47
null
Kiss Norbert az élen piros kamionjával (Fotó: KKiss Norbi Média)
Négy futam, három győzelem, egy hatodik hely – ez Kiss Norbert mérlege a kamion Európa-bajnokság idei első, misanói versenyén.

A hétszeres Európa-bajnok kamionos, Kiss Norbert teljes „fegyverzettel” állt oda az idénynyitó rajtjához, és kétséget sem hagyott afelől, hogy megcélozza a nyolcadik címet. Megnyerte mindkét időmérő edzést, és szombaton mindkét futamot, így jó esély volt rá, hogy vasárnap is totális dominanciát láthatunk tőle. Csakhogy a technikai sportban bármilyen gyors is az ember, sohasem mehet biztosra, és nem mehetett Kiss sem. 

A harmadik versenyen jól sikerült a rajtja, ám a hármas kanyarban elfékezte magát, Jochen Hahn utolérte, ütköztek, és Kiss defektet kapott, utána pedig már csak a minél több pont megszerzése lehetett a cél, hiszen nem volt meg a győzelemhez kellő tempó. Kisst a hatodik helyen intette le a kockás zászló, és aki ismeri, biztos lehetett abban, hogy a fordított rajtrácsos viadalon megpróbál revansot venni. Meg is tette. 

A harmadik helyről rajtolva az első kör utolsó kanyarjában átvette a vezetést, amelyet azután már ki sem engedett a kezéből. 

„Összességében jó kis hétvége volt, az egy kis hibától eltekintve mindent megnyertük, amit meg lehetett nyerni – nyilatkozta Kiss Norbert. – Megvoltak a pole-ok, úgyhogy optimisták lehetünk, köszönet a Révész Racingnek, mert megint nagyon jó munkát végzett. A harmadik futam sajnos elment, ami az én hibám, mert picit szélesen fordultam, amiatt tudott a közelembe jönni Jochen (Hahn). Kihasználta a lehetőséget, tegyük hozzá, én teljesen a pálya bal szélén voltam, ő pedig úgy jött nekem, hogy elkerülhető lett volna, mert övé volt az egész pálya. Összetört a felnim, emiatt leengedett a gumi, utána már csak védekezni tudtam. Kár érte, de a tanulság, hogy nem szabad a közelünkbe engedni senkit sem, mert a legkisebb hiba is megbosszulja magát. Vezetjük a bajnokságot, megpróbáljuk a következő futamon növelni az előnyt.”

GYORSASÁGI KAMION EB, 1. FORDULÓ, MISANO
3. futam: 1. Jochen Hahn (német, Iveco), 2. L. Hahn (német, Iveco) 2.562 másodperc hátrány, 3. Albacete (spanyol, MAN) 2.999 mp h., …6. Kiss Norbert (magyar, MAN) 17.862 mp h. 4. verseny: 1. Kiss Norbert (magyar, MAN), 2. Lenz (német, MAN) 5.125 mp h., 3. Reinert (francia, MAN) 13.631 mp h. Az Eb állása: 1. Kiss Norbert 46 pont, 2. J. Hahn 42, 3. Lenz 37

 

Legfrissebb hírek

Kiss Norbert duplázott vasárnap a Nürburgringen

Egyéb autó-motor
2026.07.12. 17:18

Futamgyőzelem és negyedik hely Kiss Norbert szombati mérlege a gyorsasági kamion Eb-n

Egyéb autó-motor
2026.07.11. 18:52

Kiss Norbert megint megcsinálta!

Egyéb autó-motor
2026.06.07. 19:24

Kiss Norbert: egy sima, egy szoros

Egyéb autó-motor
2026.06.06. 19:45

Gyorsasági kamion Eb: Kiss-duplával kezdődött a szezon

Egyéb autó-motor
2026.05.30. 19:48

Ünnepelt az NVESZ: a nem olimpiai sportágak kiválóságait köszöntötték

Egyéb egyéni
2026.01.30. 22:58

Videó: versenyzők vették birtokba a hófödte Hungaroringet

Egyéb autó-motor
2026.01.16. 12:52

Gyorsasági kamion Eb: győzelemmel és nyolcadik hellyel zárta az idényt Kiss Norbert

Egyéb autó-motor
2025.10.05. 18:01