Ünnepelt az NVESZ: a nem olimpiai sportágak kiválóságait köszöntötték

   Munkatársunktól Munkatársunktól
2026.01.30. 22:58
null
Fábián László (balra), Kiss Norbert (középen) és Mészáros János (Fotó: Kovács Péter)
A 2025-ös év legjobbjait díjazta a Nemzeti Versenysportszövetség (NVESZ) péntek délután. A Budapest Marriott Hotelben megrendezett ünnepségen 69 sportoló teljesítményét méltatták és ismerték el.

A hagyományoknak megfelelően az egyes sportágak szövetségei jelölik az év sportolóit, akiket az NVESZ Gálán díjaznak. Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte: a tavalyi világjátékokon elért 24 érem és a nemzetek közötti hetedik hely egyértelműen bizonyítja, hogy Magyarországon nemcsak az olimpiai sportágak sikeresek. „A kormány ezért az utóbbi hat évben közel hatszorosára, kétmilliárd forintra emelte a Nemzeti Versenysportszövetség alá tartozó sportágak támogatását, ez évtől pedig a nevelőedzői programot kiterjesztjük az olimpián kívüli sportágakra is” – mondta az államtitkár.

José Perurena, a Nemzetközi Világjátékok Szövetségének (IWGA) elnöke kiemelte, Magyarország a csengtui világjátékokon kiválóan szerepelt, ami bizonyítja, hogy a magyaroknak fontos a sport. Mészáros János, az NVESZ elnöke hangsúlyozta: a szervezet jogelődje immár 25 éve dolgozik együtt a hazai sport irányítóival, míg a Nemzeti Versenysportszövetség tízéves jubileumát ünnepli. 

Díjazott volt többek között Busa Andrea és Bálint Martin (kick-boxosok), Kaszás Elza és Berta Mike (szumósok), Kiss Norbert (kamionversenyző), Bogdán Szófia és Gyuris Botond (fitneszversenyzők), Enahoro Asein (erőemelő), valamint Lakatos Sándor (grapplinges), míg cheer sportágban az ELTE Coed Team vehette át az év legjobbjának járó elismerést.

Az NVESZ Gálán átadták a Leyrer Richárd sportvezetői díjat is, ezt Fábián Lajos, a Magyar Dinamikus Lövészsportszövetség elnöke érdemelte ki.

 

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: Óriási a küzdelem azért, hogyan szólítsuk meg a fiatalokat

Egyéb egyéni
7 órája

Nyolcszáznegyven millió forintos támogatás a kis és közepes sportegyesületeknek

Egyéb egyéni
2026.03.13. 11:42

Fotó: Schmidt Ádám adta át a Magyar Arany Érdemkeresztet Tóth Sándornak a BVSC ünnepi közgyűlésén

Egyéb egyéni
2026.03.12. 23:42

Schmidt Ádám: Cél, hogy a sport segítségével a magyar társadalom számára erős, életképes fiatalokat neveljünk

Egyéb egyéni
2026.03.12. 20:16

Sportpolitika: Bács-Kiskun vármegyében is megtartották a Sportinfót

Egyéb egyéni
2026.03.05. 20:39

Az UEFA elnöke válaszolt Schmidt Ádámnak a Kompany-ügyben

Minden más foci
2026.02.27. 13:27

Schmidt Ádám: Van még tennivalónk, de érdemi alternatívát tudunk nyújtani a virtuális térrel szemben

Egyéb egyéni
2026.02.26. 19:42

Schmidt Ádám: 2022 óta közel megháromszoroztuk a fogyatékos sport támogatását

Egyéb egyéni
2026.02.23. 21:45
Ezek is érdekelhetik