Válint Bence világbajnok a Ferrari Challenge-ben

2024.10.20. 17:14
Válint Bence világbajnok! (Fotó: Facebook/Vlint Bance)
Válint Bence megnyerte a Ferrari Challenge World Final 2024 futamot, ezzel megszerezte a világbajnoki címet a sorozatban.

 

A Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli kupasorozat második helyezettje a Ferrari topversenyén, Imolában – ahol a Ferrari Challenge legjobb észak-amerikai és európai pilótái vettek részt – az ötödik helyről indult, és bár a start után a hatodik helyre csúszott vissza, rövidesen már a negyedik pozícióban autózott. A futam első harmadában egy baleset miatt piros zászlóval előbb leállították, majd újraindították a száguldást, percekkel ezt követően a zuhogni kezdő esőben a 20 éves Válint remek helyzetfelismeréssel elsőként cserélt gumikat. A futam végén sárga zászló miatt a biztonsági autó vezette fel a mezőnyt, így a magyar pilóta első helyét semmi nem veszélyeztette: bravúrral lett a sorozat világbajnoka.

„Elképesztően boldog vagyok, hiszen ezzel az eredménnyel nem csupán a szezont koronáztam meg, hanem pályafutásom legnagyobb győzelmét is arattam. Hihetetlen élmény volt a sorozat világbajnokaként dobogóra állni, elmondhatatlan büszkeséggel tölt el, hogy Magyarországnak ilyen dicsőséget szereztem” – idézte a közlemény Válintot.

 

Legfrissebb hírek

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
6 órája

Hamilton nem találta a szavakat az első ferraris pole-ja után: Imádom, amit csinálok! Ez a szeretet nem múlik el

F1
Tegnap, 1:01

A Ferrari újabb edzésnapot uralt – ezúttal megőrzi a remek formát szombaton is?

F1
2026.10.31. 14:27

Antonelli történelmet írhat, a Mercedes is révbe érhet Mexikóban

F1
2026.10.29. 13:44

Jó irányba indult el a Ferrari – Leclerc még az idén visszatérne a dobogó tetejére

F1
2026.10.26. 20:30

Verstappen együtt ünnepelné a bajnoki címet Antonellivel, de még nem Austinban

F1
2026.10.25. 16:33

A pénteken leggyorsabb Leclerc óvatosságra int: Nem szabad túlzott elvárásokat támasztanunk magunk elé

F1
2026.10.24. 16:10

Hazai versenyző, vadnyugati hangulat és Godzilla – különleges hétvégére készül az F1 Amerikában

F1
2026.10.21. 15:49