Gyorsasági kamion Eb: futamgyőzelem és harmadik hely Kiss Norberttől Mostban

Vágólapra másolva!
2024.08.31. 18:08
Fotó: Imago Images
Az első futamot a pole pozícióból rajtolva megnyerte, majd a második viadalon harmadik lett a címvédő és ötszörös Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Európa-bajnokság csehországi Mostban zajló ötödik fordulójának szombati napján.

A 39 éves szombathelyi pilóta a még pénteken rendezett első időmérőn folytatta idei remeklését és a szezon kilencedik kvalifikációján sem tudta senki legyőzni.

A szombati első futamot Kiss a tőle megszokott magabiztossággal nyerte meg, igaz, az első kanyarban a sóderágyon keresztül száguldó riválisa majdnem eltalálta a kamionját, amikor visszatért a pályára. Ezt a helyzetet leszámítva azonban a magyar Eb-címvédő sikerét gyakorlatilag senki és semmi nem veszélyeztette a 11 körös viadalon.

Kissnek a részben fordított rajtrácsos második futamot a nyolcadik helyről kellett kezdenie, majd a rajt után azonnal feljött hatodiknak, kisvártatva pedig ötödiknek. Innen viszonylag sok időbe telt neki további két pozíciót javítani, arra pedig már nem maradt hátra elegendő kör, hogy a második helyért vagy a győzelemért tudjon harcolni.

A címvédő ennek ellenére növelte az előnyét az Eb-pontversenyben, amelyet 261 ponttal vezet, míg a mögötte második, hatszoros Eb-győztes német Jochen Hahnnak 202 pontja van.

A csehországi versenyhétvége vasárnap egy újabb időmérővel, valamint további két futammal folytatódik.

 

Legfrissebb hírek

Kiss Norbert nyerte meg a kamion Eb egyetlen futamát a Slovakiaringen

Egyéb autó-motor
2025.06.08. 21:57

Gyorsasági kamion Eb: Kiss Norbert duplázott a Slovakiaringen

Egyéb autó-motor
2025.06.07. 17:50

Mindkét húszpontos futamot megnyerte Kiss Norbert a kamion Eb lausitzringi versenyén

Egyéb autó-motor
2025.05.25. 22:14

Gyorsasági kamion Eb: Kiss Norbert ismeretlen pályán is nyert

Egyéb autó-motor
2025.05.24. 17:17

Kamion Eb: Kiss Norbert négyből négyet nyert Misanóban

Egyéb autó-motor
2025.05.18. 19:59

Kiss-dupla a kamion Eb olaszországi nyitányán

Egyéb autó-motor
2025.05.17. 20:10

Kiss Norbi: Új versenygép, új kihívások

Egyéb autó-motor
2025.05.15. 17:38

Kiss Norbert profi szimulátorosként – is – folytatja

Egyéb egyéni
2025.04.02. 10:34
Ezek is érdekelhetik