Ralikrossz Eb: Benyó tapasztalatot szerezne Portugáliában, és bízik a jó eredményben

2023.06.02. 09:31
null
Benyó Máté felkészülten érkezik a helyszínre (Fotó: Facebook/Benyó Máté)
Elsősorban a tapasztalatszerzés a célja a pályafutása első ralikrossz Európa-bajnoki idényét teljesítő Benyó Máténak, a Korda Racing versenyzőjének a kontinensbajnokság portugáliai második fordulójában.

A nyirádi szezonnyitón az Euro RX1 kategóriában döntős és végül ötödik versenyző a hétvégi viadalról az MTI-nek elmondta, a 17 pilótát felvonultató mezőny ugyanolyan erős lesz, mint Nyirádon.

„Több ellenfelemmel ellentétben én még sohasem versenyeztem ezen a pályán, de a szimulátorozásnak és a belső kamerás felvételek elemzésének köszönhetően felkészülten érkezünk a helyszínre” – nyilatkozta a Peugeot 208-assal induló Benyó, aki reméli, hogy gyorsan fel tudja majd venni a ritmust.

„Szeretnék okosan versenyezni és a rutinos riválisoktól ellesni a lehető legtöbbet, aztán egy szép eredménnyel zárni. A nyirádi ötödik hellyel magasra tettük a lécet, most a pályaismeret hátránya miatt reálisan a középmezőnybe férhetünk oda, de taktikus versenyzéssel akár még előrébb is végezhetünk” – tette hozzá. Benyó úgy fogalmazott, jó lenne „egy újabb szép nemzetközi eredménnyel” meghálálni csapatának a munkát, szurkolóinak pedig a támogatást.

Kiemelte, a portugáliai hétvégén a világbajnoki mezőnnyel együtt versenyeznek, így a legnagyobb sztárok – például Sébastien Loeb vagy Johan Kristoffersson – is a helyszínen lesznek.

„Szeretném élvezni a hétvége minden pillanatát és magamba szívni azt a profizmust, ami az Európa- és világbajnokságot jellemzi” – mondta.

A portugáliai versenyen Benyó mellett három magyar versenyző lesz érdekelt az Euro RX1 géposztályban, ugyanis Kárai Tamás, Koncseg Zoltán, valamint Mózer Attila is rajthoz áll. Az Euro RX3-ban két magyar indul, Szíjj Zsolt és Körmöczi Balázs.

Az Európa-bajnokság mindkét kategóriájában szombaton és vasárnap délelőtt rendezik az előfutamokat, majd az elődöntőkre és a fináléra vasárnap délután kerül sor.

Legfrissebb hírek

Hazai győzelem a Finn ralin

Egyéb autó-motor
2026.08.02. 15:35

A szervező megrendezné a Zemplén ralit

Egyéb autó-motor
2026.07.23. 13:09

Észt rali: Sami Pajari első futamgyőzelmét szerezte

Egyéb autó-motor
2026.07.19. 18:04

Gyász: elhunyt a többszörös abszolút bajnok ralinavigátor

Egyéb autó-motor
2026.07.04. 10:55

Mecsek-rali: Vincze Ferenc nyerte meg a Pécs környéki viadalt

Egyéb autó-motor
2026.06.13. 18:42

Ralikrossz Eb: két magyar a dobogón Nyirádon, norvég siker a csúcskategóriában

Egyéb egyéni
2026.05.31. 20:30

Japán-rali: Evans győzött, ezzel növelte előnyét az összetettben

Egyéb autó-motor
2026.05.31. 11:40

Ralikrossz Eb: csaknem 70 fős mezőny a hétvégi magyar futamon Nyirádon

Egyéb autó-motor
2026.05.26. 13:41