Dakar: két csigolyája eltört Carlos Sainznak a balesete során

2023.01.17. 08:50
null
Carlos Sainz a balesete után (Fotó: AFP)
Két csigolyája is eltört a kétszeres ralivilágbajnok és háromszoros Dakar-győztes Carlos Sainznak, amikor a vasárnap befejeződött 45. Dakar-rali múlt keddi kilencedik szakaszán balesetet szenvedett és fel kellett adnia a küzdelmet.

 

A 60 éves versenyző hétfő este a Twitter-oldalán közölte, hogy a törésre Madridban, hazaérkezése után derült fény. Carlos Sainz a baleset után folytatni akarta a Dakart, az Audi típusú hibrid-versenyautója azonban nem volt alkalmas erre.

„A hátfájás azután is változatlanul jelentkezett, miután hazautaztam a Dakarról, ezért orvosi tanácsra további vizsgálatokat végeztettem el, melyek eredményeként sajnos kiderült, hogy az ötös és hatos csigolyám eltört” – írta Sainz. Hozzátette, a sérült csontok stabil állapotban vannak, ő pedig a lehető leghamarabb szeretne teljesen felépülni.

A Dakar-ralit a címét megvédő katari Nasszer al-Attijah nyerte, aki már ötödik alkalommal diadalmaskodott a kéthetes tereprali-viadalon.

 

Legfrissebb hírek

„Életem legfontosabb versenyén nyugodtabb voltam, mint valaha” – Kropkó Jázmin a dakari ezüstéremről

Egyéb egyéni
13 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
2026.11.02. 23:26

Két magyar ötödik hely Dakarban – Mildner Nimród és Tamás Rebeka is a legjobb ötben zárt

Egyéb egyéni
2026.11.01. 21:29

Fellobbant a láng Dakarban – magyar zászlóvivővel kezdődött az első afrikai ifjúsági olimpia

Egyéb egyéni
2026.11.01. 08:41

Portugália és Marokkó rendezi jövőre a Dakar ralit

Egyéb autó-motor
2026.10.30. 11:28

Na, milyen lesz Afrika? – szombaton kezdődik a dakari ifjúsági olimpia

Utánpótlássport
2026.10.30. 10:51

Dakar rali: nem Szaúd-Arábiában rendezik meg a jövő évi versenyt

Egyéb autó-motor
2026.10.25. 20:56

Afrika először – hamarosan útra kelnek ifjú olimpikonjaink Dakarba

Egyéb egyéni
2026.10.09. 11:31