Kamion Eb: 3 győzelemmel zárt Kiss Norbert a Hungaroringen

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2020.10.18. 15:41
null
Kiss Norbert három győzelemmel zárt a Hungaroringen (Fotó: Földi Imre)
A kamion Európa-bajnokság hungaroringi hétvégéjének negyedik versenyét is megnyerte Kiss Norbert, így a mezőnyből ő zárta a legerősebben a magyarországi fordulót. Kiss mögött Jochen Hahn és Anthony Janiec ért célba a záró futamon.

Az első sorból Teo Calvet és Anthony Janiec vághatott neki az utolsó futamnak a Hungaroringen, míg Kiss Norbert a nyolcadik pozícióból kezdhette meg a záró viadalt. A magyar versenyző hatalmas első kört teljesítve feljött negyediknek, s rögtön utána a két helyet is veszítő Calvet, majd Stefanie Halm mellett is elment.

Az élen Janiec állt, akitől Kiss a második körben nagyjából három másodpercre volt lemaradva. Az ötödik kör elejére azonban nemcsak utolérte a franciát, de meg is előzte, két körrel későbbre pedig már nagyjából hat és fél másodperces előnyt autózott ki. Janiecet később Hahn is lehagyta.

A hétvégi harmadik győzelme ezután már könnyedén meglett – Kiss ismét nyert a Hungaroringen Hahn és Janiec előtt.

A kamion Eb záró hétvégéjét Misanóban rendezik november 14–15-én.

KAMION EURÓPA-BAJNOKSÁG (ETRC)
HUNGARORING, 4. VERSENY
1. Kiss Norbert (magyar, Révész Truck Racing)

2. Jochen Hahn (német, Hahn Racing Team)
3. Anthony Janiec (francia, Lion Truck Racing)
4. Adam Lacko (cseh, Buggyra Racing)
5. Stephanie Halm (német, Team Schwabentruck)

 

Legfrissebb hírek

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
15 perce

Formula–1, Magyar Nagydíj, időmérő

F1
1 órája

Thai és spanyol siker született az alsóbb szériákban a hungaroringi szombaton

Egyéb egyéni
1 órája

Hungaroring: ikonikus szakaszok, legendás pillanatok – összeállítás

Képes Sport
2 órája

A megújult Hungaroringgel együtt a szurkolói zóna is szintet lépett

F1
5 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
17 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
18 órája

Thierry Boutsen: A legnagyobb veszély sem tántorított el minket

F1
20 órája
Ezek is érdekelhetik