Rali: újabb díjat vehettek át a Veszprém rali hős szurkolói

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.07.16. 16:35
null
Kucsera Antal megkapta a kitüntetést (Fotó: veol.hu/Pesthy Márton)
Katasztrófavédelmi emlékplakettet kapott Novák Erik, Kucsera Antal és Tamás Dániel Dányi Béla Veszprém megyei katasztrófavédelmi igazgatótól, miután július 7-én megmentettek két raliversenyzőt a tűzhaláltól – írta a veol.hu.

A Veszprém ralin egy autó a fának csapódva kigyulladt, mire az ajkai tűzoltók kiérkezéséig a nézők közül többen, és egy szabadnapján lévő tűzoltó is azonnal nekilátott a mentésnek.

A veol.hu részletes beszámolója szerint egy ötfős baráti társaság két tagja, Novák Erik és Kucsera Antal azonnal az autó vezetőjéhez rohantak, aki saját lábán elhagyta az égő járművet, de a jármű mellett összeesett. A két férfi biztonságos távolságba húzta a sofőrt, majd a lángoló roncshoz futott, hogy mentse a megsérült navigátort. A versenyautó ajtaját nem tudták felfeszíteni, ezért a jobb oldali ablakon benyúltak, és a navigátor nőt a válla alatt átnyúlva húzták ki az akkor már egyre nagyobb, a nő lába alatt felcsapó lángok közül. Hatalmas rántással kiszabadították az autóból, majd biztonságos távolságba vitték.

A két férfi társai közben a segélyhívót tárcsázták, és szerszámokért mentek az autójukhoz. A fának csapódást hallotta a versenypálya távolabbi részén, a nézők között a szabadnapos ajkai tűzoltó, Tamás Dániel őrmester, aki azonnal az autójába ült és indult a helyszínre.

Meglátva a lángoló gépkocsit, a porral oltó készülékek felé indult, és tűzoltó kollégáinak segített a navigálásban, mert a környéket jól ismerte. Az előkészületeknél segített a tűzoltóknak, a mentősöknek tartotta az infúziót, és segített a navigátort hordágyra emelni. Az utat megtisztította az ágaktól, gallyaktól, hogy a mentőautó el tudjon menni.

Elhangzott továbbá: azért, hogy a baleset nem járt nagyobb tragédiával, köszönet illeti Wolf Ritát, Wolf Kittit és Wolf Pétert is, akik nézőként segítettek a bajba jutott versenyzőknek, és a hivatásos egységeknek.

Novák Eriket és Kucsera Antalt korábban a MAMS is megjutalmazta hősies tettéért.

Legfrissebb hírek

„Amikor legközelebb megláttam, már alatta feküdtem” – Andros Townsend a bizarr hengerincidensről

Minden más foci
2026.09.22. 12:48

Magyar kick-boxos vezetőket tüntetett ki a sportági világszövetség

Egyéb egyéni
2026.09.21. 17:51

Atlétikai Világdöntő: bizonytalan a női távolugrás olimpiai bajnokának indulása

Atlétika
2026.09.02. 20:35

Munkabalesetben vesztette életét a korábbi világbajnok magyar kajakos – sajtóhír

Kajak-kenu
2026.08.27. 11:27

Serie A: intenzív osztályon ápolják a Cagliari játékosát

Olasz labdarúgás
2026.08.17. 14:04

Finn rali: súlyos balesetet szenvedett a kilencszeres világbajnok Ogier

Egyéb autó-motor
2026.08.01. 19:41

A szervező megrendezné a Zemplén ralit

Egyéb autó-motor
2026.07.23. 13:09

Rali ob: elmarad a miskolci verseny

Egyéb autó-motor
2026.07.02. 16:27