Gyász: elhunyt Oroszlán László magyar bajnok ralis

Mondják, a halál csak annyi, mint elfújni egy gyertyát.

Talán így is van.

De ez a váratlan sötétség most nagyon fáj.

Valahogy készületlenül ért, úgy, mint amikor alaposan mellbe vágják az embert, és néhány pillanatig nem kap levegőt.

Sokan, sokszor álltunk lélegzetvisszafojtva a pálya szélén, sokan, sokszor vártuk, hogy megpillantsuk az éppen aktuális Mitsubishit, ahogy kifelé jön a kanyarból, hatalmas porfelhőt húzva maga után a veszprémi lőtéren…

Tudom, most tiltakoznál, hogy biztos nem is voltunk olyan sokan, meg hogy „a Ferjáncz” mennyivel jobb autóversenyző volt. Kérlek, öleld meg őt is a nevemben, és igyatok egy fröccsöt, mert megérdemlitek – nemcsak az eredményeitekért, hanem azért is, amit az utolsó időkben végigcsináltatok. Méltósággal, fegyelemmel – pont, mint a pályán.

Húzzátok elő a régi sztorikat, és röhögjetek jókat.

Apropó nevetés. Tudod, a számtalan sztori közül mi jut először eszembe, ha rád gondolok?
A rohanós beszélgetéseink a nap végi szervizben. Mert olyankor a késhegyre menő csatákról és a napi rumlikról meséltél, az ellenfelekről és a megpróbáltatásokról, s közben csillogott a szemed, és neked talán fel sem tűnt, de olyan csibészesen mosolyogtál a bajszod alatt.

Meg aztán az is vicces volt, ahogy zrikáltad az öcsédet, hogy így meg úgy navigált, ő meg téged, hogy elsodortál egy gumibálát, és közben mindketten ádázul vigyorogtatok, mert a rali nektek még nem a fogcsikorgatós erőlködésről, a mindenáron győzni akarásról, hanem a szabadságról, a sebességről, a sportról szólt.

Szerettem benned ezt a vagányságot – kihalófélben volt már akkor is az autósportból, érdemes volt megbecsülni.

Azok közé a régi vágású versenyzők közé tartoztál, akik még tisztelték az ellenfelet, akik sportszerűen küzdöttek, s nem féltek átadni a tudást a fiataloknak.

Tudod mit? Pont ezért fognak még sokan és nagyon sokáig emlékezni rád. Nyomot hagytál ezekben a srácokban, s olyan nyom ez, amelyet nem tüntetnek el a következő versenyautó kerekei, hiába laza a lőtér talaja.

Mondják, a halál csak annyi, mint elfújni egy gyertyát.

Szívbemarkoló most ez a sötétség.

Talán ha még egyszer feltennéd a Lancer elejére a lámpasort…

Tudom, tudom, már nem lehet.

Isten veled, Laci!

Vissza kettő, padlógáz!