Indy 500: Alonso volt a legszorgosabb a második tesztnapon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.17. 14:08
null
Alonso 117-szer haladt át a legendás téglacsíkon (fotó: twitter)
Ezen a héten minden hétköznap szabadedzéseket rendeznek a jövő vasárnap megrendezendő Indy 500-as versenyen, amelyen részt vesz a kétszeres Formula–1-es világbajnok Fernando Alonso is. A magyar idő szerint kedd este megtartott második tréningen a spanyol volt a mezőny legszorgalmasabb tagja, 117 körénél senki nem futott többet a mezőnyből – az időeredménye azonban romlott a hétfői naphoz képest.

Alonso a második edzésnapon a 24. helyen zárt 40.7187 másodperces idővel, ami a hétfőihez képest négy tizeddel lassabb. Az első edzésnappal szemben azonban kedden Alonsónak jutott oka az örömre, mert a mezőnyből ő tette meg a legtöbbet a 2.5 mérföld hosszú oválpályán.

Összesen 117 kört ment a spanyol, nagyrészt forgalomban, amelyet a – felfüggesztés hibája miatt rövidre sikerült – hétfői edzésnap után még hiányolt. Bőven nyílt alkalma tehát arra, hogy gyakorolja a forgalomban haladást az oválon, és az alábbi videót elnézve bátran kijelenthetjük, jó úton jár a fortélyok elsajátításával.

A keddi tréningen egyébként a 2014-es IndyCar-bajnok Will Power volt a leggyorsabb, 40.0613 másodperces idővel, megelőzve a háromszoros Indy 500-gőztes Hélio Castronevest (40.1271), valamint a kolumbiai Gabby Chavest (40.1802). A hétfői leggyorsabb Marco Andretti ezúttal Alonso mögött, a 25. helyen zárt 40.7220-as idővel.

„Nagyon pozitív napon vagyok túl a 117 körrel. Rengeteget tanultam, amikor a forgalommal tudtam haladni. Ma nem is elsősorban a köridő javítása volt a fő célunk, az ráér, hanem a forgalom megszokása, és bizonyos beállítások tesztelése. A többiekkel együtt való vezetés nagyjából olyasmi volt, amire számítottam. Nyilván itt nagyon fontos, hogy egészen rátapadj az előtted lévőre, hogy a következő egyenes adta előnyt ki tudd használni" – mondta Alonso a tréning után.

Az Indy 500 programja szerda este újabb gyakorlással folytatódik, az időmérésre szombat este kerül sor, a versenyt pedig jövő hét vasárnap, azaz május 28-án rendezik.

Legfrissebb hírek

Norris vette át a vezetést; Leclerc a második helyről várja az izgalmasnak ígérkező kanadai időmérőt

F1
2025.06.14. 19:30

„Így nem lehet bajnokságot nyerni” – Vasseur kifakadt az olasz sajtóra

F1
2025.06.14. 15:05

„Mindenképpen ott kell lennem a Q3-ban” – Cunoda is megkapja a fejlesztéseket Kanadában

F1
2025.06.14. 13:13

A Mercedes életre kelt Kanadában: Russell a leggyorsabb a második edzésen

F1
2025.06.14. 00:00

Verstappen az élen, Leclerc a falban kezdett a Kanadai Nagydíjon

F1
2025.06.13. 20:30

Hazai pályán lettek meg az első pontok, de Alonsóban vegyes érzések kavarognak

F1
2025.06.03. 12:53

McLaren-uralom a spanyolországi időmérő előtt

F1
2025.05.31. 13:35

Piastri vette át a vezetést Spanyolországban; Norris elé Russell és Verstappen is befért

F1
2025.05.30. 16:30
Ezek is érdekelhetik