Gyász: balesetben elhunyt az osztrák sportrepülő bajnok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.09. 11:31
null
Hannes Arch balesetben vesztette életét (Fotó: Red Bull)
Tragikus körülmények között, helikopter-balesetben életét vesztette Hannes Arch, osztrák sportrepülő pilóta, Besenyei Péter korábbi versenyzőtársa.

A 48 éves pilóta, aki 2008-ban megnyerte a Red Bull Air Race világbajnoki sorozatot, az osztrák Alpokban vesztette életét. Saját repülős vállalkozást üzemeltetett, amellyel utánpótlást szállítottak az alpesi kunyhókba. A rendőrség egyelőre nem tudja pontosan, mi okozta a balesetet, az mindenesetre biztos, hogy a Salzburgba tartó gépe nem sokkal a felszállás után sziklafalnak ütközött.

Arch tavaly győzött a sorozat budapesti futamán, az idén második lett, a pontversenyben az összetett harmadik helyén állt.

„Nagy szomorúsággal értesültünk közeli barátunk, Hannes Arch haláláról, aki magánhelikopterével szenvedett balesetet Karintiában. A világ nagy része valószínűleg a Red Bull Air Race-ből ismerte, de ez csak egyik része volt az önkifejezésének. Fiatalabb korában az egyik legjobb hegymászóként tartották számon, de ő volt az egyik első siklóernyős műrepülő is. Hiányozni fog a kedvessége, a humorérzéke és a határtalan energiája” – írta megemlékezésében a Red Bull.

„Ezekben a nehéz órákban osztozunk a barátnője, Miriam, a szülei, Heidelore és Johann, a testvére, Lisa és az unokaöccsei, Felix és Moritz fájdalmában” – olvasható a hivatalos honlapján.

A napokban még az általa oly szeretett hegyekből jelentkezett Facebook-oldalán. Arch 48 évet élt, szeptember 22-én ünnepelte volna 49. születésnapját.

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd
Legfrissebb hírek

„Köszönöm, hogy a féltestvéred lehettem” – Gyarmati Andrea megható írással búcsúzott Fenyő Miklóstól

Úszás
Tegnap, 9:02

Gyász: elhunyt Lukáts György újságíró

Egyéb egyéni
2026.01.29. 22:03

Kiderült, mi okozhatta a PAOK-szurkolók romániai tragédiáját

Európa-liga
2026.01.28. 16:32

Elhunyt Boros Árpád, a DVTK kosárlabda-szakosztályának korábbi elnöke

Kosárlabda
2026.01.28. 07:57

Gyász: elhunyt egy versenyző a Tihany Trail terepfutóversenyen

Egyéb egyéni
2026.01.19. 11:23

Utolsó útjára kísérték Róth Kálmán kézilabdaedzőt

Kézilabda
2026.01.16. 14:00

Emblematikus edzőjét gyászolja a Bordeaux és a Marseille

Francia labdarúgás
2026.01.12. 13:07

Milánó-Cortina 2026: elhunyt egy biztonsági őr a nagy hidegben

Téli sportok
2026.01.11. 21:08
Ezek is érdekelhetik