MotoGP: „Az egyik legjobb csatám volt, Rossinak köszönhető”

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2015.09.29. 00:58
null
Dani Pedrosa a második helyen ért célba az Aragóniai Nagydíjon (Fotó: Kovács Nikolett)
Ahogy várható volt, száraz körülmények között nem akadt ellenfele Jorge Lorenzónak a MotoGP-sek Aragóniai Nagydíján. Egyedül Marc Márqueznek lett volna esélye megszorongatni honfitársát, ha a nagy igyekezet nem bukással végződött volna a futam második körében. De azzal végződött. Így Lorenzo magányosan teljesítette a hátralévő 21 és fél kört, ami egyáltalán nem volt könnyű

 

„Nagyon kellett koncentrálnom, hogy Dani és Valentino ne kerüljenek közelebb hozzám. Fontos, nehéz és érzelmileg is jelentős futam volt a mai. Az utóbbi két nagydíj fiaskóit látva természetesen magamban is elbizonytalanodtam egy kicsit, de ez a győzelem segít, hogy magam mögött hagyjam mindezt. Nem véletlenül mondtam már csütörtökön is, hogy nagyon fontos verseny következik. Ha most is hibáztam volna, akkor oda a bajnoki esély. Ha lehet ilyet mondani, szerencsém volt, hogy Márquez hibázott, mert tudtam, hogy nagyon jó formában van. Főként a verseny második felében jelenthetett volna komoly veszélyt. Bonyolult lett volna ma legyőzni őt” – értékelt Lorenzo, aki 14 pontra csökkentette hátrányát Rossi mögött.

Lorenzo négy pontot gyakorlatilag Dani Pedrosának köszönhet, aki ellopta a show-t a yamahás elől. Erre a versenyre Pedrosa és Rossi csatája miatt emlékszünk majd, de nem hinnénk, hogy Lorenzo ezt most bánja.

Hogy a hondás vért ivott-e reggelire, vagy esetleg Márquez varázsereje szállt-e át rá, nem tudjuk, de olyan ötkörös test test elleni harcot mutatott be Valentino Rossi ellen, ami előtt még a Doktor is megemelte a kalapját.

„Ilyen harcot sosem jó érzés elveszíteni, de nem vagyok csalódott, mert karrierem legjobb versenyét futottam az aragóniai pályán. Nagyon élveztem a motorozást, de nem voltam elég erős ahhoz, hogy Dani előtt maradjak. Minden kártyámat kijátszottam, sőt még egy extrát is, amit nem terveztem. Nincs mese, Dani ma gyorsabb volt” – mondta Rossi.

A váratlan támadás alatt az utolsó sikánban bemutatott előzésére gondol, ami nem egy tipikus pont a pozíciószerzésre. „Nem volt más lehetőségem, meg kellett próbálnom” – tette hozzá.

Pedrosa ritmusát azonban ezzel a keresztbe vágással sem tudta megtörni, minden egyes előzésre, előzéssel válaszolt.

„Valentino nagyon sokáig jött mögöttem, szinte minden kanyarban hallottam a motorja hangját. Nem tudtam, hogy mik az erős pontjai, de tudtam, hogy készen áll a küzdelemre, ahogyan én is, bár előbb támadott, mint vártam. Nem én voltam ma a leggyorsabb, de nagyon jól tudtam irányítani a motort, irányt változtatni. Ez volt a kulcs, hogy vissza tudjak támadni. Az egyik legjobb küzdelmem volt a mai, de ez Valentinónak köszönhető, aki az ilyen harcok mestere. Nagyon jól tud játszani a motorral, variálni az íveket, az fékezési és érintési pontokat, szóval általában szuperkomfortosan érzi magát az ilyen helyzetekben, míg nekem ez az egyik gyenge pontom” – vallotta be Pedrosa, aki kabalájához méltóan ezúttal úgy használta fegyverként a motorját, ahogy szamuráj a kardját.

GYORSASÁGIMOTOROS-VB, ARAGÓNIAI NAGYDÍJ
MOTOGP

1. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha)
2. Dani Pedrosa (spanyol, Honda) +2.683
3. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) +2.773
Az élcsoport: 1. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 263 pont, 2. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) 249, 3. Marc Márquez (spanyol, Honda) 184

MOTO2
1. Tito Rabat (spanyol, Kalex)
2. Álex Rins (spanyol, Kalex) +0.096
3. Sam Lowes (brit, Speed Up) +5.364
Az élcsoport: 1. Johann Zarco (francia, Kalex) 284 pont, 2. Tito Rabat (spanyol, Kalex) 206, 3. Álex Rins (spanyol, Kalex) 184

MOTO3
1. Miguel Oliveira (portugál, KTM)
2. Jorge Navarro (spanyol, Honda) +0.193
3. Romano Fenati (olasz, KTM) +1.505
Az élcsoport: 1. Danny Kent (brit, Honda) 234 pont, 2. Enea Bastianini (olasz, Honda) 179, 3. Miguel Oliveira (portugál KTM) 159

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik