Autósport: Bianchi lesz az év személyisége az FIA-nál?

2014.12.02. 13:13
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) közzétette 12 főt tartalmazó listáját, amelyből kikerül a 2014-es év személyisége. Érdekesség, hogy a jelöltek között helyet kapott a súlyos sérülést szenvedő, a mesterséges kómából azóta már felébredő Jules Bianchi is.

A Marussia továbbra is életveszélyes állapotban lévő francia pilótája még az október eleji Japán Nagydíjon szenvedett súlyos agysérülést.

A „kiemelkedő teljesítményért” járó év személyisége díjat december 5-én adják át Dohában. Jules Bianchi mellett az immár kétszeres ralivilágbajnok Sébastien Ogier, a szintén második alkalommal trónra kerülő, Formula–1-es pilóta Lewis Hamilton vagy például az idén taroló Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is helyet kapott a listán.

A 12 fős lista
Daniel Ricciardo (ausztrál, Formula 1 – Red Bull)
Fernando Alonso (spanyol, Formula 1 – Ferrari)
Jenson Button (brit, Formula 1 – McLaren)
José María López (argentin, WTCC – Citroën)
Jules Bianchi (francia, Formula 1 – Marussia)
Lewis Hamilton (brit, Formula 1 – Mercredes)
Mikko Hirvonen (finn, rali – Citroën)
Petter Solberg (norvég, ralikrossz – Citroën)
Toto Wolff (osztrák, a Formula 1-es Mercedes istálló csapatfőnöke)
Tom Kristensen (dán, 24 órás Le Mans-i verseny – Audi)
Nico Rosberg (német, Formula 1 – Mercedes)
Sébastien Ogier (francia, rali – Volkswagen)az október eleji Japán Nagydíjon szenvedett súlyos agysérülést.

A „kiemelkedő teljesítményért” járó év személyisége díjat december 5-én adják át Dohában. Jules Bianchi mellett az immár kétszeres ralivilágbajnok Sébastien Ogier, a szintén második alkalommal trónra kerülő, Formula–1-es pilóta Lewis Hamilton vagy például az idén taroló Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is helyet kapott a listán.

A 12 fős lista
Daniel Ricciardo (ausztrál, Formula 1 – Red Bull)
Fernando Alonso (spanyol, Formula 1 – Ferrari)
Jenson Button (brit, Formula 1 – McLaren)
José María López (argentin, WTCC – Citroën)
Jules Bianchi (francia, Formula 1 – Marussia)
Lewis Hamilton (brit, Formula 1 – Mercredes)
Mikko Hirvonen (finn, rali – Citroën)
Petter Solberg (norvég, ralikrossz – Citroën)
Toto Wolff (osztrák, a Formula 1-es Mercedes istálló csapatfőnöke)
Tom Kristensen (dán, 24 órás Le Mans-i verseny – Audi)
Nico Rosberg (német, Formula 1 – Mercedes)
Sébastien Ogier (francia, rali – Volkswagen)

Legfrissebb hírek

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőverte, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
6 órája

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
11 órája

Verstappen átvette a vezetést, vasárnap azonban a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
11 órája

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
14 órája

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
2026.11.06. 21:00

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
2026.11.06. 17:35

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
2026.11.06. 09:23

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
2026.11.05. 16:55