Defektek napja a Fáraó-ralin

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2014.05.21. 23:07
null
Nasszer al-Attijah a defektek ellenére faragott a hátrányán
Defektek napja. A Fáraó-ralin győzelemért harcoló autósok közül ketten összesen ötször cseréltek kereket. Azért csak ennyiszer, mert ennyi pótkereket vittek magukkal. Ilyen egyszerű az élet a sivatagban...

 

Nasszer al-Attijah azt mondta, ez lesz az a nap, amelyen elkezdi ledolgozni a hátrányát. S ez még úgyis összejött (bár talán nem a remélt mértékben), hogy a Dakar-győztesnek háromszor kellett megállnia kereket cserélni. A második után (ami a 362 kilométeres szakasz 80. kilométerénél történt...) egy kicsit stresszesebb lett a hangulat az autóban, de azért ez nem akadályozta meg a katari pilótát abban, hogy megnyerje a szakaszt.

„Három pótkerék, három defekt – érdekes napunk volt – mondta a célban Nasszer Al-Attijah. – Sok időt vesztettünk a kerékcserékkel, így meglepett, hogy megnyertük a szakaszt.”

A navigátora, Mathieu Baumel ehhez még csak azt tette hozzá: bár ők nyitják majd az utat csütörtökön, ő mindent megtesz azért, hogy pilótája elég gyors lehessen. (Ez annyit jelent, hogy megpróbál nem eltévedni...)

A másik „defekthalmozó” ezen a napon az összetettben vezető Yazeed al-Rajhi, aki kettőnél állt meg. Azt mondja, homokra készült, sok éles követ kapott – nos, erre mondják, hogy a tereprali az improvizálásról (is) szól.

„Az első kerékcserénél utolért minket Vlagyimir Vasziljev, és megelőzött. Utána mi kerültünk elé, majd visszaelőzött, és ezt eljátszottuk vagy ötször. Végül azonban előtte értünk a célba” – mondta a Toyota-pilóta, aki némi meglepetésre tudja tartani a lépést a Minikkel és továbbra is vezet az összetettben. Igaz, igyekeznie kell, mert ádázul üldözik az oroszok (Vasziljev és Zsilcov) valamint a már említett Al-Attijah.

Ami az oroszokat illeti, ők nem vesztegeltek, nem tévedtek el, nem cseréltek kereket, egyszerűen a saját tempójukat autózták, s ez azt jelenti, hogy zárkóznak fel az összetettben. A navigátor, Zsilcov elárulta, hogy körülbelül féltávtól nem ment a légkondijuk, onnantól nagyon szenvedtek, mert pokoli meleg volt – ezen a napon is negyven fok fölé kúszott a hőmérő higanyszála, és a tartályokba töltött, időközben csaknem felforró víz élvezeti értéke ilyen pokoli hőségben nem volt túl magas.

Azért megittak fejenként vagy négy litert, miközben eljutottak a festői Luxorból, az őket porviharral fogadó Daklába.

Azzal szinte kivétel nélkül mindenki egyetért, hogy az igazi verseny csak most kezdődött el.

FÁRAÓ-RALI, VK-FUTAM
3. nap, Luxor–Dakla
(össztáv: 636.50 km, ebből szelektív szakasz 362.76 km ). Az állás. Autósok: 1. Yazeed al-Rajhi, Timo Gottschalk (szaúd-arábiai, német, Toyota Hilux) 5:47:24, 2. Vasziljev, Zsilcov (orosz, Mini All4) 1:59 perc hátrány, 3. Al-Attijah, Baumel (katari, francia, Mini All4) 9:01 p h. Motorosok: 1. Juan Carlos Salvatierra (bolíviai, Speedbrain) 7:51:27, 2. Cardona (venezuelai, Yamaha) 31:25 p h., 3. Chiussi (olasz, KTM) 50:09 p h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik