E-sport: megvan Bereznay Dániel új csapata – hivatalos

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.08.23. 14:30
null
Bereznay Dániel a McLarennél folytatja pályafutását (Fotó: Getty Images, archív)
Hivatalos oldalán jelentette be a McLaren, hogy szerződtette a magyar F1-es e-sportolót, Bereznay Dánielt, aki így az F1 Esports Series 2021-es kiírásában a brit istállót képviseli majd.

 

A 2020-as Év E-sportolója díj nyertese még májusban távozott korábbi istállójától, az Alfa Romeótól, most azonban eldőlt, hogy a brit együttesnél folytatja karrierjét. A magyar e-pilóta mellett Josh Idowu és Bari Boroumand is csatlakozik a McLaren virtuális csapatához.

Bereznay Dániel 2019-ben az egyéni pontverseny harmadik, míg egy évvel később az ötödik helyén végzett, a konstruktőri bajnokságban pedig a második helyen zárt az Alfa Romeóval.

Az e-sportoló korábban lapunk kérdésére elmondta, az új idényben szeretné, ha az adott pályán elért egyéni legjobb idejéhez sokkal közelebb lenne, mint az előző kiírásban.

 

Legfrissebb hírek

F1 75: kettős McLaren-győzelem született a 22. és a 23. rajthelyről

F1
2025.07.21. 09:16

F1 75: nem volt elég üzemanyag az autóban, meghiúsult az argentin ünnep

F1
2025.07.12. 14:59

„Elég sokáig tartott, nem igaz?” – Hülkenberg 15 év és 239 nagydíj után először ünnepelt a dobogón

F1
2025.07.06. 20:48

Hamilton: Tényleg úgy érzem, hogy álmodozhatunk egy erős hétvégéről

F1
2025.07.04. 21:22

Piastri és Norris a Brit Nagydíjon is összecsapna; Verstappen egyre közelebb a Mercedeshez?

F1
2025.07.03. 15:54

Norris nem érezné kudarcnak, ha lemaradna a világbajnoki címről

F1
2025.07.03. 11:19

„Norris lenyomta Piastrit, Verstappen elköszönt” – nemzetközi sajtóvisszhang az Osztrák Nagydíj után

F1
2025.06.30. 11:20

Piastri: Az Alpine még ennyi év után is megtalálja a módját, hogy kib.sszon velem!

F1
2025.06.30. 10:48
Ezek is érdekelhetik