csupasport bannerhátsófüves banner

23 569 résztvevő és magyar győzelmek a 39. Telekom Vivicittán

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2024.04.21. 22:29
null
Több mint húszezren mozogtak két nap alatt Budapesten a tavasz legnagyobb futóeseményén, a 39. Telekom Vivicittán.

Igazi futóünnep a főváros szívében: 23 569 résztvevő a tavasz legnagyobb sporteseményén. Impozáns környezetben, gyönyörű napos időben és igazi futóhangulatban ünnepelték a tavaszt az idei, immár 39. Telekom Vivicittán, amelyen amelyen 102 ország több mint 2200 futója vendégeskedett – derül ki a szervezők közleményéből. A közösségi élmény mellett jó ügyet is szolgáltak az indulók: a tíz karitatív szervezetnek nyújtott támogatás összege elérte a 10 millió forintot.


A hétvége második napját az ikonikus félmaraton nyitotta, amelyen egyéniben (Vivicittá Félmaraton), párosban (Szimpatika Páros), vagy trióban (YoPro Trió) rótták a résztvevők a Budapest legimpozánsabb és világörökségi részein kanyargó útvonalat. A három távon közel 9000 lelkes amatőr és profi futó állt rajthoz, hogy aztán célba érhessen a Margitszigeten.


A vasárnap és egyben a kétnapos rendezvény záró száma a hagyományoknak megfelelően a 13 órakor rajtoló Telekom Vivicittá 10 km-es futás volt, amelyet a férfiak között Dobi Gergő (DSC-SI) nyert meg Marx Balázs (GYAC) és Honti Marcell (VEDAC) előtt, a nőknél Horváth Karolina diadalmaskodott, megelőzve a dán Laura Kassemet és Kovács Fruzsinát (Budaörsi Triatlon Klub).


A résztvevők között volt számos olimpiai bajnok, művész és közéleti személyiség is.

A szombati nap emlékezetes pillanata volt a több, mint 600 fős SUHANJ! Futam, amelynek fogyatékkal élő és ép résztvevői együtt bizonyították, hogy a mozgás öröme mindenkié.

Az idei rendezvény is színes futóünnep volt, amelyen mindenki talált kedvére való kihívást, programot. Míg a futók és túrázók Budapest legszebb részeit fedezhették fel, addig a kísérők, családtagok a rendkívül színes és sokoldalú, a Nagyréten felállított kiállítói sátrakban és különböző programokkal tölthették el az idejüket.

Az idei esemény különlegessége volt, hogy a főszponzor Telekom által biztosított mesterséges intelligencia segítségével minden induló a választott táv teljesítése után személyre szabott összefoglalót kapott, és eldönthette, megosztja vagy akár a Nemzeti Sport online felületén is megjelenítheti – ezzel a lehetőséggel rengeteget éltek is.

39. VIVICITTÁ
Férfiak 1. Vásárhelyi Máté 1:08:24 óra
2. Horváth György 1:11:44
3. Németh Gergő 1:11:56
Nők
1. Nagy Julianna 1:21:35 ó
2. Anasztaszja Daskevics (fehérorosz) 1:23:14
3. Bátai Réka 1:23:52
10 KM
Férfiak
1. Dobi Gergő 31:32 perc
2. Marx Balázs 32:08
3. Honti Marcell 32:14
Nők
1. Horváth Karolina 36:20 p
2. Laura Kassem (dán) 37:43
3. Kovács Fruzsina Dóra 37:49

Legfrissebb hírek

Authentic Phidippides Run: Blaskó Mihály jócskán megjavította egyéni csúcsát

Csupasport
Tegnap, 12:30

Szoros volt a hajrá, de Kovács Gáspár győzött a hazai terepen

Csupasport
2025.12.02. 12:54

Nem akart versenyezni, végül megnyerte a félmaratoni távot

Csupasport
2025.12.01. 17:50

Verseny közben döntött a távról – győzelem és egyéni csúcs lett belőle

Csupasport
2025.11.30. 11:23

Nehéz út van mögötte, de már látja a fényt az alagút végén

Csupasport
2025.11.27. 12:13

Hazai pályán versenyzett, győzött is az Őrségben

Csupasport
2025.11.26. 12:05

Bekapcsolt a versenyszellem, meglepő győzelmet aratott

Csupasport
2025.11.24. 18:20

Keller Sándor hiszi, kiemelkedő eredményre lehet képes a backyardban

Csupasport
2025.11.22. 15:16
Ezek is érdekelhetik