csupasport bannerhátsófüves banner

A szombati harminc kilométer után vasárnap megnyerte a félmaratonit

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2026.08.08. 16:52
null
Tóth János 1:29:50-es idővel győzött a Monorierdei Futófesztivál 21 kilométeres távján.

Győzelmi reményekkel ment a versenyre?
Egyáltalán nem gondoltam a győzelemre, egy óra harminc és egy óra negyven perc idő körüli eredményt lőttem be, végül ennél egy kicsit jobb is lett. Jó volt az alap, és a terveknek megfelelően ment minden – mondta a Csupasportnak Tóth János.

Milyennek értékelné a futását?
A Szuflára készülök, és az egész hétvége ezt a célt szolgálta. Szombaton harminc kilométert futottam, majd másnap jött a Monorierdei Futófesztiválon huszonegy.

Az egyik legjobb hangulatú és szervezésű esemény ez, a rajt előtt zsíros kenyér, utána pedig gulyásleves várja a futókat. 

Itt tényleg garantált a jó hangulat. Reggel kilenckor rajtoltunk, mindenképpen meg akartam előzni a szombati harminc kilométer fáradtságát, szóval úgy voltam vele, nyomom neki, amíg friss vagyok. Négy percen belüli ezreket mentem, majd jött egy terepes, homokos rész, ami a meleggel együtt kihívást jelentett. Ez izgalmas szakasz volt, próbáltam menni előre, ahogyan csak tudok. Másfél órán belül beértem a célba, úgyhogy nagyon elégedett vagyok.

– Ez a legjobb félmaratoni eredménye?
– Tavaly a Vivicittá Félmaratonon jobb időt mentem, akkor egy óra tizenkilenc perc lett az eredményem. Most melegebb volt és a terep is nehezebbnek bizonyult.

 

– Mi jelentette a legnagyobb kihívást?
– Egy ponttól kezdve úgy éreztem, mintha kavics lenne a cipőmben, de nem akartam időt veszíteni azzal, hogy le-, majd visszaveszem. Kényelmetlenné vált, de utólag kiderült, nem is kőről volt szó, hanem vízhólyag volt a talpamon. Ez kis nehézséget okozott, illetve a százhatvan méteres szintemelkedés félmaratonin soknak számít. Futás közben éreztem is, hogy rendesen emelkedik a pálya. Persze, egy hosszabb terepfutóversenyhez képest ez nem sok, de félmaratonin igen. A meleg sem könnyítette meg a helyzetünket, folyamatosan hűteni és jegelni kellett magam. Az utolsó három-négy kilométer a nagy tempó miatt sokat kivett belőlem, bevallom, nagyon nem esett jól.

– Milyen tervei vannak a következő hónapokban?
– Augusztus kilencedikén jön a főversenyem, a Szufla ötvenkét kilométere távja. Ez lesz a jubileumi tizedik rendezés, én pedig kiemelkedő eredményt szeretnél elérni. Erős lesz a mezőny, de mindent megteszek, hogy jól szerepeljek.

 

Legfrissebb hírek

A tavalyi győztes Radek Brunner elviszi a magyar mezét a Spartathlonra

Csupasport
Tegnap, 12:48

Hadi Attila: Amikor a Spartathlonon felkel a nap, minden megszépül

Csupasport
2026.09.20. 08:20

Aleksandr Sorokin a Spartathlon-győzelem után jött rá, mekkora potenciál van benne

Csupasport
2026.09.19. 14:54

A szédülés ellenére megnyerte a keszthelyi félmaratonit 

Csupasport
2026.09.18. 09:49

Egy póráz nélküli kutya sem tudta megakadályozni a győzelmét

Csupasport
2026.09.17. 12:24

Jó ötletnek bizonyult mogyorókrémet vinni a Darálóra

Csupasport
2026.09.16. 16:44

A teljesítésért érkezett, női pályacsúcsot futott a Darálón

Csupasport
2026.09.15. 16:06

Kelemen Anett jó színészi képességeit is kamatoztatta Berlinben

Csupasport
2026.09.14. 16:35