Megdöbbentő, milyen egyszerűen lehet fogyni a sétával

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2023.05.22. 14:02
Korábban körberöhögték, ma csodálják, akik sétával tesznek a fogyásért. Ha ezt a mozgásformát megfelelően végezzük, és figyelünk a részletekre, látványos sikereket érhetünk el.

Ha fogyni akarunk, rögtön a megfelelő diéta és az intenzív testmozgás jut eszünkbe mint kézenfekvő megoldás. Pedig a séta mint az egyik legegyszerűbb és legkönnyebben kivitelezhető mozgásforma is sokat segíthet, hogy megszabaduljunk súlyfeleslegünktől. Előnye, hogy gyakorlatilag bárhol és bármikor sétálhatunk, és nem kell hozzá különleges eszközöket, kiegészítőket vásárolnunk.

Michele Stanten sétaedző, a The Walking Solution (Sétában a megoldás) című könyv szerzője állítja, minél nagyobb súlyfelesleggel küzdünk, annál könnyebb sétával fogynunk.

Természetesen személyfüggő, ki mennyi súlytól szabadulhat meg, de megfigyelése szerint számos nő 6–10 kilogrammal lett könnyebb a nyolchetes sétakurzusnak köszönhetően, a férfiak pedig ennél is rövidebb idő alatt értek el látványos eredményeket.

Kezdjük el!

Stanten szerint nincs semmiféle kőbe vésett előírás, hogy a siker érdekében hány órát és lépést kell megtennünk. A lényeg, hogy kezdjük el, és sétáljunk többet, mint eddig. Ha ülőmunkát végzünk, vezessük be, hogy vacsora után elmegyünk egy kiadós sétára. Sok helyről hallani, hogy napi tízezer lépést kell megtennünk, hogy megőrizzük egészségünket. Ha azonban fogyni szeretnénk, ennél többet kell sétálnunk. Kezdjük a kúrát háromezer lépéssel, majd a következő héten tegyünk meg ötezret, majd újabb egy hét múlva hétezret.

Tapossunk bele!

Ha tényleg fogyni szeretnénk, és nem csak egészségügyi sétákat tenni, váltogassuk az intenzív és a könnyed sétaperiódusokat, vagyis végezzünk intervallumedzést sétálva! Egy tanulmány szerint akik a háromperces intenzív szakaszokat váltogatták háromperces lazább sétával, nemcsak több súlyfeleslegtől szabadultak meg, hanem a vércukorszintjük is csökkent.

Séta a mindennapjainkban!

A szakember állítása szerint, ha fogyni szeretnénk, ne az legyen az elsődleges célunk, hogy mindennap egy órát sétálunk, hanem hogy mindennap sétáljunk. Az sem baj, ha egy héten becsúszik néhány olyan nap, amelyen mindössze 10-15 percnyi sétára jut időnk.

Ideális esetben egy héten végezzünk háromszor egy-két órás intervallumsétát, a többi pedig lehet rövidebb, könnyebb séta. Utóbbira bátran vigyük magunkkal a kutyánkat, barátunkat vagy valamelyik családtagunkat!

Keressünk lejtőt!

Ha némi lépcsőzést vagy dombozást is beiktatunk edzésprogramunkba, még hatékonyabb lesz a zsírégetés. Ha emelkedőnek felfelé sétálunk, pulzusszámunk megnövekszik, fenékizmunk, négyfejű combizmunk és vádlink pedig erősödik.

Sebesség

A hatékonyság fenntartása érdekében az intenzív etapoknál ügyeljünk, hogy tartsuk a 8 km/órás sebességet – ez pontosan annyi, mint amennyivel a kocogók haladnak!

Nevezzünk be egy versenyre!

Az öt vagy tíz kilométeres futóversenyek tökéletes alkalmat kínálnak, hogy megmutassuk sétálóképességünket. Ezek a megméretések ugyanis sétabarátok, így mindenféleképpen érdemes kipróbálnunk őket. A koronavírus-járvány alatt számos virtuális megméretést rendeznek, amelyekre bárhol és bármikor benevezhetünk.

Oszlassuk el a hiedelmeket!


  • A leggyakoribb tévhit, hogy súllyal a kezünkben sétálva eredményesebben égetjük a zsírt. Igazság szerint lassítja a séta ütemét, így oda a hatékonyság.

  • Már az sem időtálló feltételezés, hogy a sebesség növeléséhez nagyobbakat kell lépnünk. Pont fordítva! Ha fokozni szeretnénk az ütemet, lépjünk aprókat, és sűrítsünk bele minél több lépést egy percbe! Ha nagyokat lépdelünk, csak ártunk a csípőnknek és a térdízületeinknek.


 

Fotók: shutterstock

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik