Az óvodásokkal és kisiskolásokkal még könnyű a dolgunk, hiszen rengeteget szaladgálnak az udvaron, a játszótéren. Ebben a korban még fáradhatatlanok, külön futóedzések nem is szükségesek.
Azonban már kicsi gyerekkel is érdemes benevezni családi versenyekre vagy ovisfutamokra. Néhány száz méteresek vagy legfeljebb egy kilométeresek szoktak lenni ezek a távok, még egy hároméves is le tudja totyogni, a nagyobbak pedig „lesprintelni”. Ebben a korban még testfelépítésüknek és fejlődésben lévő izomzatuknak köszönhetően éppen a rövidtávfutások valók nekik, amiben nagyon gyorsak tudnak lenni. Ráadásul büszkék is lesznek magukra, ha emlékül egy szép érmet is hazavihetnek.
Ha nem akarunk versenyekre járni, a kinti játékba építsük bele a futást. A legjobbak erre a fogójátékok, a labdázás, focizás a kertben. De egy egyszerű sétát is variálhatunk játékosan gyorsabb szakaszokkal. Például fussunk el addig a villanyoszlopig, vagy ki ér oda előbb a padhoz, kapuhoz, apához.
A gond az iskolásoknál kezdődik, ott is inkább a felső tagozatban. Ilyenkor már megszűnik a szabadtéri, udvari játék, egyre több a tanulnivaló, a könyvek feletti görnyedés, egyre nagyobb a hajtás és a teljesítménykényszer.
Egyrészt jó, hogy otthonosan eligazodnak a „kütyük” birodalmában, és netán a tanuláshoz is használják, viszont nem szabad hagyni, hogy ennek következtében ellustuljanak. A mindennapos kötelező testnevelés, a bemelegítés nélküli hosszú háztömbfutások is könnyen elveszik a tizenévesek kedvét. A legtöbb futótársam szinte mind megemlíti, hogy annak idején, amikor a tornaórákon „szenvedett”, sosem gondolta volna, hogy a futást élvezni is lehet.
Emellett érdemes olyan futóversenyeket keresni, amelyeken rendeznek iskolásfutamot is. Ehhez persze kell egy aktív pedagógus vagy szülő, aki összefogja és benevezi a diákokat. Az, hogy a társakkal együtt jó hangulatban lekocogják a távot, maradandó élményt fog nyújtani. Főleg, ha még egy tesiötöst is kapnak a részvételért. Kamaszkorban a csapat, a barátok az elsők, rajtuk keresztül, közös eseményeken keresztül érhető el, hogy gyermekünk mozogjon, fusson.
De a családban is bevethetünk trükköket. Ha van kutya a háznál, nagyon jó ürügy tud lenni a kimozdulásra. Lehet vele sétálni, kirándulni, sőt futni is. A kutyás programokat általában minden korosztály szereti.
Nem biztos, hogy a tinédzser együtt sportol szüleivel, de erre is van példa. Még egy nagyobb gyermekre is ösztönzően hat a teljesítésért járó jutalom. Ilyen például az Országos Kéktúra pecsétgyűjtése. Ismerek olyan családot, amelyben már a tizenhárom éves fiú noszogatja az édesanyját, hogy menjenek túrázni, mert újabb pecsétet szeretne a kis füzetébe.
A helyzet tehát nem reménytelen. Bízzunk benne, hogy a kamaszkori lustaság csak átmeneti, és később, felnőttkorában magától fogja keresni a mozgáslehetőséget, netán megszállott futó lesz.
Addig is szervezzünk sok közös szabadtéri programot, menjünk családostul, barátokkal kirándulni, futóversenyekre, és amíg lehet, focizzunk, fogócskázzunk a gyerekkel a kertben!
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!