Első helyen végzett élete első huszonnégy órás versenyén
– Első huszonnégy órás versenyén, a Balatonfüredi UltraFutó Fesztiválon mindjárt győzött. Ez volt a cél?
– Többet szerettem volna futni, kétszáz kilométer fölé akartam jutni – mondta Kovácsné Kalmár Edina. – Egyébként ez reális cél volt, de sajnos közbejött valami. Habár nem szeretek erre hivatkozni, de tény, endometriózisom van, s éppen a verseny napján jött meg a ciklusom, úgyhogy az egészségemet szem előtt tartva hoztam ki magamból a maximumot, de feladni semmiképpen sem akartam. Amikor a vége felé láttam, hogy első vagyok, már csak az járt a fejemben, hogy tartsam meg a pozíciót és biztonságosan végigmenjek.
– Milyen volt ilyen körülmények között a verseny?
– Valóságos érzelmi hullámvasúton éreztem magam. Az első harmincöt kilométer nagyszerűen ment, aztán elkezdtem görcsölni. Eleinte elvoltam így is, igyekeztem nem figyelni rá, de nyolcvan kilométernél már éreztem, ez így nem lesz jó… Kilencven kilométernél mondtam a páromnak, hogy biztosan nem adom fel, addig megyek, amíg bírok, de természetesen az egészségem a legfontosabb. Sajnos el kellett engedni a tervet, de mindenképpen jó élményként szerettem volna zárni az első huszonnégy órás versenyemet. Az éjszakától féltem, azt gondoltam, szörnyű lesz tíz-tizenkét órát sötétben futni, de meglepően jó volt. Sőt, vártam, hogy lemenjen a nap és egy kicsit nyugalom legyen, túl sok inger ért akkor, jó volt egy kicsit magamba fordulni és helyére tenni a fókuszt. Szóval az éjszaka meglepően pozitívan alakult, habár voltak lelkileg mélypontok, nem éreztem kimondottan nehéznek az első huszonnégy órásomat.
– Ezek szerint az említett problémát leszámítva minden úgy ment, ahogy várta?
– A probléma miatt alacsony lett a vérnyomásom, ami miatt sokat szédültem, ami természetesen zavart. Egyszer azt éreztem, hogy mindjárt elájulok, muszáj volt lefeküdnöm negyedórára. Akkor szétestem, nem tudtam megfelelően koncentrálni, muszáj volt szünetet tartani. Ezt követően sétáltam egy kört, ismét bemelegedtek az izmaim, és ismét jól ment a futás. Ez a tizenöt perces pihenés szó szerint aranyat ért. Egyébként remekül sikerült a felkészülésem, nagyszerű erőben éreztem magam, ez a verseny pedig megerősített abban, hogy jó az irány. Kíváncsi voltam, miképp reagált a testem – szerencsére pozitívan. Habár a verseny után egy-két napig robotos volt a mozgásom, de nem az történt, hogy alig bírtam lábra állni.
– Lesz még idén versenye, vagy már a következő évre koncentrál?
– A versenyidényemnek vége, november végén még a Budai Trail terepversenyen elindulok, de azt már csak örömfutásnak szánom. Ott nem várok kimagasló eredményt, csak kifutom magamból, ami még bennem maradt. Aztán szépen lassan kezdődik a felkészülés a következő idényre, a tervek pedig még függőben vannak. Az biztos, hogy a Spartathlonra beadom a nevezésem, aztán majd kiderül, hogy szerencsém lesz-e, de ettől függetlenül is szeretnék további huszonnégy órásokon részt venni.
