csupasport bannerhátsófüves banner

Végigjárni az Istenek útját

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
2020.01.17. 11:27
null
A Bolognát és Firenzét összekötő 130 kilométeres túraútvonal nem véletlenül kapta hangzatos nevét. Bejárása átlagos tempóban is öt nap, s az út hamisítatlan olasz tájakon vezet keresztül.

Bologna közkedvelt turistacélpont, itt alapították 1088-ban az első európai egyetemet, az óváros hangulata varázslatos, a futballcsapat pedig az olasz élvonalban szerepel. A túrázók körében azonban van egyéb ok is, ami miatt népszerű: innen indul a Firenzébe tartó, 130 kilométer hosszú Via degli Dei, vagyis az Istenek útja. Minden bizonnyal onnan kapta a nevét, hogy az útvonal több római istenségről elnevezett hegyen vezet keresztül.

A Bologna és Firenze közötti útvonal

A Via degli Dei azonban nem csak emiatt különleges. Az eredeti útvonalat még a Római Birodalom idején építették ki, és persze nem szabadidős célokat szolgált, hanem a két város közötti kereskedelmet volt hivatva fellendíteni. Figyelemre méltó, és a népszerűséget nagyban növeli, hogy a jelenlegi útvonal is jórészt ezt a csaknem 2000 éves ősi ösvényt követi. Normális tempóban öt nap alatt kényelmesen teljesíthető, az itiner a következő felosztást javasolja:

1. nap: Bologna – Sasso Marconi – Badolo
2. nap: Badolo – Madonna dei Fornelli
3. nap: Madonna dei Fornelli – Passo della Futa – Monte di Fo'
4. nap: Monte di Fo' – Passo Osteria Bruciata – San Piero a Sieve
5. nap: San Piero a Sieve – Bivigliano – Fiesole – Firenze

Nagy természeti változatosság jellemzi az Istenek útját. Az ösvény keresztülhalad az Appennineken, hatalmas erdőkön és tisztásokon, a külön turistajelzéssel jelölt út betekintést nyújt Olaszország látnivalóiba. Legmagasabb pontja a tengerszint felett ezer méteren található, a teljesítés során rengeteg olyan szálláshelyre (kemping, hostel stb.) és étteremre lelhetünk, amely a túrázókra specializálódott.

Az alábbi videó jól érzékelteti, mi vár arra, aki nekivág az útnak:

Nyitókép: www.wetheitalians.com

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Négy családi tanösvény, amelyen garantált a szórakozás

Csupasport
5 órája

Otthon is könnyen elvégezhető edzésfeladatok túrázáshoz

Csupasport
2026.08.07. 22:36

Miben segít és miben hátráltat: a túrabotról pró és kontra

Csupasport
2026.08.05. 21:42

Mire figyeljen, aki magashegyi túrára indulna?

Csupasport
2026.07.10. 16:03

Trükkök, hogy minél kevesebb súlyt cipeljünk a túrahátizsákban

Csupasport
2026.07.03. 20:02

Domenico Tedesco lett a Bologna vezetőedzője

Olasz labdarúgás
2026.06.02. 16:48

Miként váltsunk a túrázásról hegymászásra?

Csupasport
2026.05.31. 16:59

Kétgólos hátrányból egyenlített, fordulatos mérkőzéssel zárta le idényét a bajnok Inter

Olasz labdarúgás
2026.05.23. 20:09