Nagy Katalin csodálatos pillanata
Messzire került Magyarországról, hiszen már régóta az Egyesült Államokban él. Ott kezdett el futni?
Véget ért a tizennégy éves kapcsolatom, és sok időm felszabadult. Úgy éreztem, űr támadt az életemben, amit szerettem volna kitölteni valamivel. Elkezdtem futni, először egyedül, majd találkoztam helyi futókkal, és aztán már a társaság, a mozgás öröméért futottam.
Ez a rövid interjúrészlet Futóarcok című könyvünkből való: a nemrég megjelent kiadványban több mint harminc ismert magyar futót mutatunk be részletesen, természetesen Nagy Katalinról is sokkal bővebben írunk. A 236 oldalas könyv megvásárolható a könyvesboltokban és a Spuri boltokban, megrendelhető a lapcentrum.hu oldalon.
Profi versenyző, megtapasztalhatta, milyen egy baráti társasággal, majd pedig a válogatott mezében futni.
Ha a hobbit nézzük, természetesen maga a mozgás a fontos. Hogy ez éppen a futás vagy valamilyen más sport, az már másodlagos. A futásnak megvan az a nagy előnye, hogy egy futócipőn és az elhatározáson kívül eleinte nincs is másra szükség – sem helyhez, sem időhöz nincs kötve. Cserében viszont jelentősen növeli az állóképességet, amely ideálissá teszi más sportágak mellé is kiegészítésként. Versenyzőként az tetszik a futásban, hogy például a technikai sportokkal ellentétben objektív visszajelzést ad a saját teljesítményről – aki a leggyorsabb volt, az lesz a győztes. Mint minden sportban, itt is igaz, hogy annyit tudunk kivenni a versenyen, amennyit beletettünk az edzésekbe. Szeretem, hogy a saját teljesítményem csakis rajtam múlik, a versenytársak ezt nem befolyásolják.
Mit nevezne a legmeghatározóbb élményének a futás kapcsán?
Az első Spartathlonom mindig emlékezetes lesz, hiszen eljutottam arra a versenyre, amelyen mindenki nagyon szeretne indulni. Egy évvel később, 2015-ben pedig megnyertem a huszonnégy órás világbajnokságot, ami újabb lökést adott a hétköznapi felkészülésekhez, majd a versenyekhez is. Húsz perccel a vége előtt tudatosult bennem, hogy megvan, ezt már senki sem veheti el tőlem – csodálatos pillanat volt.
Egy nagy álom így a vb-sikerrel már teljesült. Volt esetleg másik is?
Szerettem volna, ha sikerül megfutni az Egyesült Államok huszonnégy órás rekordját. És sikerült! Csöppet sem bánom, hogy azóta engem is megelőztek, már két lány javított az országos csúcson. Most Camille Herron a rekorder 262 kilométerrel, ez egyben világcsúcs is. De azért még mindig van célom: jó lenne újra világbajnoki címet szerezni a huszonnégy órás versenyen.
Magyarul az amerikai társnak
Nagy Katalinnak a defektje az oda nem figyelése: „Nagyon szétszórt vagyok verseny közben. Egy száz mérföldes versenyen egy amerikai csapattársam kísért el, és a végén közölte, hogy többször magyarul beszéltem hozzá. De miért nem szólt rám? Azt mondta, olyan jól mentem, félt, hogy kizökkent. Utólag azon nevetek, hogy rendesen okézott, pedig nyilván nem értett semmit...”
