Testmozgás várandósan is

Vágólapra másolva!
2019.08.28. 11:27
Megfelelő mértékben a kismama is élhet sportosan, hogy felkészítse szervezetét a szülésre. Veszélyeztetett terhesség esetén természetesen kizárólag az orvos utasításait érdemes követni.

Sok-sok évvel korábban, amikor kiderült egy nőről, hogy gyermeket vár, rokonok, barátok és ismerősök is pihenésre utasították. Napjainkra ugyanakkor bebizonyosodott, attól még, hogy valaki várandós, nem kell a négy fal között, kanapén vagy ágyban töltenie a kilenc hónapot – a veszélyeztetett terhesek persze vigyázzanak magukra!

Vizsgálatok kimutatták, a mozgás kedvező hatással van a leendő édesanyákra. Ez főleg a második trimeszterre – a 13. és 26. hét közötti időszakra – vonatkozik, amikor az első trimeszter kellemetlen tünetei ilyenkor már nem vagy csak elvétve kínozzák a kismamát.

Az orvosok mindig hangsúlyozzák, nem árt a szülésnél, ha a nők megfelelő alap-állóképességgel büszkélkednek, sőt az újszülöttre is jó hatással van, ha az édesanya nem veti meg a testmozgást.

Lássuk, milyen előnyei vannak ez esetben a sportolásnak:


  • kevésbé gyakori a rosszullét és kimerültség, illetve gyorsabban el is múlik

  • karbantartja a szívet és az érrendszert

  • javítja a tüdőkapacitást

  • kedvezően hat a vérnyomásra

  • csökkenti a terhességi cukorbetegség, a trombózis és a visszér kialakulásának kockázatát

  • jobban alszik a várandós anyuka

  • jót tesz a kedélyállapotának, csökken a stressz, kisebb a depresszió esélye


 

A tanulmányok rámutattak, hogy azok a babák, akiket sportos édesanya hozott világra, jobban alkalmazkodnak a külvilághoz, továbbá az Apgar-teszten jobb eredményt érnek el (közvetlenül a születés után megmérik a csecsemő testhosszát, testsúlyát, ellenőrzik a légzését, a szívműködését, izomtónusát, reflexeit, bőrszínét, majd pontrendszer szerint értékelik).

 

Fotók: shutterstock

Az osztrák Kronen Zeitung bécsi beszámolója szerint a nyári mamatúranapon résztvevők egytől egyig megerősítették: attól még, hogy nagy a hasuk, szívesen mozognak – és tudnak is mozogni.
Léteznek azonban szakmai ajánlások, amelyeket érdemes megfogadni. A kismamák kerüljék a csúszós, kavicsos terepet, nehogy elveszítsék egyensúlyukat. Ajánlott a megszokottnál is kényelmesebb ruházatot és felszerelést választani, a hátizsák pedig – ha szükséges az útra – ne legyen tíz kilogrammnál nehezebb. Ami a kiegészítőket illeti: a nordic walking bot használata célszerű lehet.

Túrázás, úszás, kerékpározás, pilates vagy lassú kocogás egészen a szülés idejéig űzhető, fontos ugyanakkor, hogy csak addig, amíg a kismama nem érez kellemetlen fáradtságos vagy fájdalmat. Az érintettek hallgassanak szervezetük jelzéseire!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik