Nagy Bernadett és Szenttamási Róza is bronzmeccses a birkózó Eb-n

MTI/T. Z.MTI/T. Z.
2024.02.14. 18:13
Nagy Bernadett egy korábbi versenyén (Fotó: MTI)
Nagy Bernadett és Szenttamási Róza is a bronzéremért küzdhet meg a Bukarestben rendezett birkózó Európa-bajnokságon.

 

A két magyar különböző úton jutott el szerdán a helyosztóig. A 2022-es Eb-n bronzérmes, majd azt követően súlyos sérülést szenvedő Nagy Bernadett szerda délelőtt két imponáló győzelmet aratott, majd a szerda délutáni elődöntős programban – ahogy két éve a budapesti kontinensviadal elődöntőjében is – a törökök legendájával, a kétszeres világ- és hatszoros Európa-bajnok Yasemin Adarral küzdhetett meg a fináléért.

A meccs esélyese egyértelműen Adar volt, különösen úgy, hogy az UTE versenyzője közel két év után léphetett most szőnyegre világversenyen. A találkozó az akkorihoz kísértetiesen hasonlóan alakult, ugyanis taktikus állóharccal kezdődött a küzdelem, majd egy zónaszéli helyzetnél Adar lefogta a magyar birkózó fejét, átforgatta és végül kétvállra fektette, aki csütörtökön bolgár vagy francia ellenféllel csap össze a harmadik helyért.

Szenttamási Róza délelőtt előbb nagy hátrányból fordítva verte spanyol riválisát, majd a negyeddöntőben tussal kikapott a moldovai Mariana Dragutantól, aki az elődöntőben is könnyed sikert aratott és bejutott az 55 kilósok csütörtöki fináléjába. Ezzel a magyar versenyző vigaszágra került volna, ám mivel a moldovai rögtön a nyolc között kezdett, Szenttamási biztosan a bronzmeccsen lesz érdekelt a lengyel Európa-bajnok Roksana Zasina ellen.

A 2022-ben szintén Eb-harmadik, ám szerdán az első meccsén, az 59 kilósok mezőnyében a nyolc között vereséget szenvedő Dollák Tamarának nem lesz lehetősége a csütörtöki javításra, mivel az őt legyőző, világ- és háromszoros Európa-bajnok moldovai Anasztasia Nichita visszalépett az elődöntőtől, miután Dollák ellen megsérült. A moldovai birkózó a közösségi oldalán osztotta meg, hogy valószínűleg bordatörést szenvedett.

Dollákhoz hasonlóan a nap negyedik magyar női versenyzője, Szabados Noémi (68 kg) is kiesett a versenyből.

 

Legfrissebb hírek

Lévai Tamás nyerte a klasszisok csatáját kötöttfogású 87 kilogrammban

Birkózás
Tegnap, 20:41

Lőrincz Tamás: Meg kell védeni az értékeinket!

Egyéb egyéni
2026.06.02. 08:14

Lőrincz Tamás indul a Magyar Birkózók Szövetsége elnöki posztjáért

Birkózás
2026.06.01. 09:21

Birkózás: lemondott Németh Szilárd, az MBSZ elnöke

Birkózás
2026.05.29. 11:38

Bahrein helyett Kazahsztánban rendezik meg az idei birkózó-vb-t

Birkózás
2026.05.22. 19:01

Ligeti Richárd: Hiszek abban, hogy a munkám eredményes lehet

Birkózás
2026.05.16. 10:11

Feloldották az orosz és fehérorosz birkózók korlátozásait

Birkózás
2026.05.15. 13:58

Vitek Dárius: Próbálok mindig a jelenben maradni

Birkózás
2026.05.09. 10:00
Ezek is érdekelhetik