BL: Barca, Bayern, Juventus, Real - pénteken 12-kor sorsolás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.23. 09:43
null
A BL 2014–15-ös szezonjának négy elődöntőse (Fotók: Action Images)
Szerdán lezárultak a labdarúgó Bajnokok Ligája 2014–15-ös idényének negyeddöntői, a továbbjutást már kedden kivívó Barcelona és Bayern München mellé az Atlético Madridot búcsúztató címvédő Real Madrid, illetve a Monacót kiejtő Juventus csatlakozott. Sorsolás pénteken 12 órakor, tekintsük át a tudnivalókat!

Az elődöntő sorsolását április 24-én, pénteken, az UEFA nyoni központjában tartják. A ceremónia közép-európai idő szerint 12 órakor kezdődik, a BL-sorsolást rögtön követi az Európa-liga elődöntőjének sorsolása.

Az elődöntőbe jutó csapatok között nincs kiemelés és nincs korlátozás (azonos szövetségbe tartozó klubok összekerülhetnek). Az elsőként kihúzott csapat játssza otthon az első mérkőzést. Az első meccseket május ötödikén és hatodikán, a visszavágókat május tizenkettedikén és tizenharmadikán játsszák.

Szintén „sorsolnak” a döntőre is: húzással döntik el, hogy melyik elődöntő győztese lesz a „hazai” csapat a Bajnokok Ligája berlini fináléjában, amelynek időpontja június 6., szombat.

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri meg a BL 2014–15-ös kiírását?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A NÉGY ELŐDÖNTŐS

FC BARCELONA (spanyol)
BEK/BL-elődöntős mérlege:
7 továbbjutás, 8 kiesés
Szezonbeli BL-mérlege: 9 győzelem, 0 döntetlen, 1 vereség, 23–7-es gólkülönbség.
Házi gólkirály: Lionel Messi (8 gól)
Mérlege az európai kupákban a másik három elődöntőssel szemben:
– Bayern 1–2–5
– Juventus 2–2–2
– Real Madrid 2–3–3

BAYERN MÜNCHEN (német)
BEK/BL-elődöntős mérlege: 10 továbbjutás, 6 kiesés
Szezonbeli BL-mérlege: 7 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség, 30–8-as gólkülönbség.
Házi gólkirály: Thomas Müller (6 gól)
Mérlege az európai kupákban a másik három elődöntőssel szemben:
– Barcelona 5–2–1
– Juventus 4–1–3
– Real Madrid 11–2–9

JUVENTUS (olasz)
BEK/BL-elődöntős mérlege: 7 továbbjutás, 3 kiesés
Szezonbeli BL-mérlege: 6 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség, 13–5-ös gólkülönbség.
Házi gólkirály: Carlos Tévez (6 gól)
Mérlege az európai kupákban a másik három elődöntőssel szemben:
– Barcelona 2–2–2
– Bayern 3–1–4
– Real Madrid 7–1–8

REAL MADRID (spanyol)
BEK/BL-elődöntős mérlege:
13 továbbjutás, 12 kiesés
Szezonbeli BL-mérlege: 8 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség, 22–6-os gólkülönbség.
Házi gólkirály: Cristiano Ronaldo (8 gól)
Mérlege az európai kupákban a másik három elődöntőssel szemben:
– Barcelona 3–3–2
– Bayern 9–2–11
– Juventus 8–1–7

EURÓPA-LIGA

A BL-sorsolást követi az Európa-liga elődöntőjének sorsolása, melyet az ukrán Dnipro, az olasz Fiorentina és Napoli, valamint a spanyol Sevilla vár. Az első mérkőzéseket május hetedikén, a visszavágókat május tizennegyedikén játsszák. Az először kihúzott csapat kezdi otthon a párharcot, korlátozás és kiemelés itt sincs. A döntőt május 27-én a varsói Nemzeti Stadionban rendezik meg.

DNIPRO DNIPROPETROVSZK (ukrán)

FIORENTINA (olasz)

NAPOLI (olasz)

SEVILLA (spanyol)

Legfrissebb hírek

BL: sikerrel fellebbezett a Bayern, csökkentették Luis Díaz eltiltását

Bajnokok Ligája
4 órája

Pécsi egyetemi együttműködés a Barcelonával

Egyéb csapat
6 órája

Az Union Berlin két-két tizenegyes- és öngólig jutott, a Bayern búcsúztatta Schäferéket a Német Kupában

Német labdarúgás
2025.12.03. 22:46

Schäfer András ismét a Bayern München ellen játszhat

Német labdarúgás
2025.12.03. 11:53

Hansi Flick szerint a Barcelona új szintre emelkedett az Atlético Madrid ellen

Spanyol labdarúgás
2025.12.03. 07:45

A Barcelona hátrányból felállva, három gólt szerezve győzte le az Atléticót

Spanyol labdarúgás
2025.12.02. 23:04

Lamine Yamal életfilozófiája: Csak élvezni az életet és a futballt

Spanyol labdarúgás
2025.12.01. 17:02

Yamal és Olmo remekelt, a Barcelona otthon tartotta a három pontot az Alavés ellen

Spanyol labdarúgás
2025.11.29. 18:19
Ezek is érdekelhetik