Példa nélküli magyar sorozatot folytathat a Ferencváros

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2022.07.06. 12:20
null
Botka Endre a válogatottban már megtapasztalhatta, nem lehet félvállról venni a kazahokat sem (Fotó:<a href="http://www.fradi.hu" target="_blank"> fradi.hu</a>)
A Tobol–Ferencváros (16.00 óra, Kosztanaj) BL-selejtezős mérkőzéssel kezdetét veszi a magyar csapatok 2022–2023-as európai kupaszereplése. Ennek apropóján összegyűjtöttük a fontosabb tudnivalókat, statisztikai, történeti érdekességeket.

♦ A Ferencváros sorozatban négy bajnoki címet nyert 2019 óta, így egymás után negyedszer indulhat a Bajnokok Ligája selejtezőjében. Első magyar csapatként egymás után háromszor el is jutott valamelyik sorozat csoportköréig: 2019-ben és 2021-ben az Európa-liga, 2020-ban a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelt. Ezt a sorozatot folytathatná a magyar bajnok, ha idén sikerülne eljutnia a csoportkörig.

NS-grafika: Dancsák András – A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NS-grafika: Dancsák András – A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

♦ A Ferencváros, ha továbbjut a BL-selejtező 1. fordulójából, a selejtező 2. körében a Slovan Bratislava (szlovák)–Dinamo Batumi (grúz) párharc továbbjutójával találkozik, az első mérkőzést játszhatja hazai pályán, július 19-én vagy 20-án, a visszavágóra 26-án vagy 27-én kerül sor. Ha az 1. fordulóból nem jut tovább, akkor az Európa-konferencialigában, ha a selejtező későbbi szakaszában búcsúzik, akkor pedig az Európa-ligában folytathatja – a BL-csoportkörig négy párharcot kell megnyernie. A BL-selejtező 3. fordulójának sorsolását július 18-án tartják.

2019 óta a Ferencváros mindig győzelemmel kezdte európai kupaszereplését, mindháromszor hazai pályán. Három éve a bolgár Ludogorec ellen nyert 2–1-re, 2020-ban a svéd Djurgardenst verte meg 2–0-ra, tavaly pedig a koszovói FC Prishtinát 3–0-ra. A Fradi legutóbb 2018-ban nem tudott nyerni az első európai kupameccsén, akkor a Maccabi Tel Aviv elleni hazai 1–1-et egy idegenbeli 1–0-s vereség és kiesés követte az Európa-ligában.

♦ Csak a rend kedvéért: az előző idény óta már nem számít az idegenben szerzett több gól az európai kupapárharcokban, tehát a Fradinak egyszer mindenképp meg kell vernie a Tobolt a továbbjutáshoz (két döntetlen után maximum a tizenegyesrúgásokban bízhatna).

Kilencvenkilenc gólt számlál jelenleg a legrangosabb európai kupasorozatban a Ferencváros futballcsapata, szerdán a Tobol elleni BL-selejtezős párharc első mérkőzésén meglehet a 100. is.

♦ A Ferencváros a klubtörténelem során összesen 323 tétmérkőzést játszott a nemzetközi kupaporondon, ha a távolságokat nézzük, a Tobol elleni idegenbeli meccs lesz a csúcstartó. Sztanyiszlav Csercseszov együttese repülővel 3144 kilométeres utat tett meg Kosztanajig, az eddigi legtávolabbi mérkőzéshelyszín Izland fővárosa, Reykjavík volt, amely repülővel 3074 kilométerre van Budapesttől.

Kazah csapattal eddig hétszer találkoztak a magyar együttesek az európai kupákban (a Fradi még egyszer sem), összesen 14 mérkőzést vívtak meg, ideszámolva a Honvéd Zetiszu elleni, 2008-as Intertotó-kupa-meccsét is. A 14-ből csak egyszer győztek a kazahok, 2006-ban az UEFA-kupában a Kajrat otthon 2–1-re nyert a Fehérvár ellen, de így is kiesett, mivel a visszavágón 1–0-ra kikapott. Kazah csapat egyszer jutott túl magyar riválisán, 2011-ben az Aktobe 1–1 után idegenben szerzett több góllal búcsúztatta a Kecskemétet. A Tobollal most először találkozik magyar klub, viszont júliusban kétfrontos magyar–kazah csatára kerül sor, hiszen az Európa-konferencialigában, július végén a Kisvárda a Kajrattal mérkőzik.

A legutóbbi magyar–kazah meccset egyébként a kazahok nyerték meg, méghozzá éppen a Ferencváros stadionjában: 2018-ban ugyanis Kazahsztán nagy meglepetésre 3–2-re győzött a Groupama Arénában Georges Leekens szövetségi kapitány első meccsén a magyar válogatott ellen. Azon a meccsen a Ferencváros mostani keretéből Botka Endre kezdő volt, a Tobol BL-keretéből pedig a balhátvéd Szergej Malij játszott azon a meccsen.

♦ Az európai kupaporondon a Ferencváros mellett a bajnokságban ezüstérmes Kisvárda, a bronzérmes Puskás Akadémia és a 4. Mol Fehérvár szerepel még (miután a bajnokság mellett a Magyar Kupát is a Ferencváros nyerte meg). Mindegyikük az Európa-konferencialiga selejtezőjének 2. fordulójában, július 21-én kezdi meg szereplését. Ha közülük valamelyik csapatnak sikerülne eljutnia az Ekl csoportköréig, és valamelyik sorozatban a Ferencváros is ismét eljutna a főtábláig, akkor először szerepelhetne egyszerre két magyar együttes a csoportkörben.

KIEGÉSZÜLT A KERET
Az uefa.com múlt héten tette közzé a Ferencváros BL-keretét, amely azóta kiegészült az úgynevezett B-listával, melyre olyan, 2001. január 1. után született labdarúgók kerülhetnek fel, akik legalább három teljes idényt eltöltöttek a Fradiban. Ez a lista bármikor korlátozás nélkül változtatható, a magyar bajnok három kapust (Kovács Marcell, Mergl Szabolcs, Őri Levente) és négy mezőnyjátékost (Kaján Norbert, Lisztes Krisztián, Nagy Olivér, Redzic Damir) regisztrált a B-listán. Az A-listán az uefa.com-on látható névsor alapján nem történt változás, a most kimaradók így a következő fordulóban játszhatnak leghamarabb, az 1. forduló után lehet ugyanis újra változtatni a névsoron.
Kapusok: Bogdán Ádám, Dibusz Dénes, Varga Ádám
B-lista: Kovács Marcell, Mergl Szabolcs, Őri Levente
Hátvédek:
Adnan Kovacevic, Botka Endre, Eldar Civic, Henry Wingo, Mats Knoester, Pászka Lóránd, Samy Mmaee
B-lista: Kaján Norbert, Nagy Olivér
Középpályások: Aissa Laidouni, Anderson Esiti, Kristoffer Zachariassen, Stepjan Loncar, Vécsei Bálint, Xavier Mercier
B-lista: Lisztes Krisztián
Csatárok: Adama Traoré, Carlos Auzqui, Franck Boli, Fortune Bassey, Marquinhos, Tokmac Nguen
B-lista: Redzic Damir

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
Első mérkőzés (július 6.)
16.00:
Tobol (kazah)–Ferencváros (tv: M4 Sport)
Visszavágó (július 13.)
20.00:
Ferencváros–Tobol

EURÓPA-KONFERENCIALIGA 2022–2023
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
Mol Fehérvár FC–Qabala (azeri)
Kajrat Almati (kazah)–Kisvárda FC
Vitória Guimaraes (portugál)–Puskás Akadémia FC
A 2. forduló mérkőzéseit július 21-én és 28-ánrendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik