Gomes „szerezte” a Real Madrid győztes gólját

Vágólapra másolva!
2011.04.13. 20:35
null
Mourinhót már jól ismerik Angliában (Fotók: Reuters)
A Real Madrid 1–0-ra nyert a Tottenham otthonában a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján, így kettős győzelemmel, 5–0-s összesítéssel jutott tovább a legjobb négy közé, ahol az FC Barcelona lesz az ellenfele. A találkozón a londoniak mindent megtettek annak érdekében, hogy szépen búcsúzzanak a legrangosabb európai kupasorozattól, de míg a hazai helyzetek sorra kimaradtak, Cristiano Ronaldo távoli lövését Gomes kapus bevédte a találkozó 50. percében.


A Spurs már volt négygólos hátrányban kieséses szakaszban, és mégis továbblépett. A londoni gárda az 1961–1962-es BEK-sorozat selejtezőjében már 4:0-s hátrányban is volt az első meccsen a lengyel Górnik Zabrze otthonában, végül azonban 4:2-re mentette az összecsapást. A visszavágón pedig már hengerelt a Spurs: 8:1-es győzelmének köszönhetően 10:5-ös összesítéssel jutott tovább.

STATISZTIKÁK, ÉRDEKESSÉGEK A MAI KÉT BL-NEGYEDDÖNTŐ UTÁN
José Mourinho az első olyan edző, aki négy különböző csapattal (Porto, Chelsea, Inter, Real Madrid) is bejutott a legjobb négy közé a Bajnokok Ligájában.
A Real Madrid mind a tíz mérkőzésén megszerezte a vezető találatot a mostani Bajnokok Ligája-kiírásban.
Cristiano Ronaldo 13. gólját szerezte Real Madrid-játékosként a BL-ben. Ehhez 16 mérkőzésre volt szüksége a portugál aranylabdásnak.
A Tottenham 0–5-ös összesítéssel esett ki. Korábban még egyetlen angol csapat sem maradt ennyivel alul riválisával szemben a BL-kieséses szakaszában.
Az Inter a csoportküzdelmek és a kieséses szakasz során összesen húsz gólt kapott – ez a legtöbb a főtáblára jutott 32 csapat közül. Igaz, ez a statisztikája már nem romolhat a címvédőnek...
Ez volt az első olyan év a Bajnokok Ligájában, amelyben az összes csapat kettős győzelemmel jutott tovább a negyeddöntőből.
A Schalke a negyedik német csapat, amely elődöntőt játszhat a BL-ben. Korábban ez a Borussia Dortmundnak, a Bayern Münchennek és a Bayer Leverkusennek sikerült.
Raúlnak ez volt az ötödik gólja a BL-ben a Schalke színeiben – a 33 éves támadónak egyben ez volt a 18. találata a BL egyenes kieséses szakaszában, ezzel beállította az ukrán Andrij Sevcsenko rekordját.

Ezúttal azonban a Real Madrid volt az ellenfél, amely a londoni mérkőzés elején is kezdeményezően lépett föl. Mesut Özil a 3. percben pedig máris ziccerbe került, a török származású német azonban könnyelmű megoldást választott, Gomes minden különösebb gond nélkül ölelhette magához a labdát.

Az mindenesetre már a meccs előtt biztos volt, hogy egy Real Madrid-gól végleg megpecsételné Harry Redknapp csapatának sorsát. A Spursnek pedig nehéz dolga volt: túl azon, hogy bivalyerős ellenféllel nézett szembe, a White Hart Lane-en lejátszott legutóbbi 17 nemzetközi kupameccsén mindössze háromszor úszta meg kapott gól nélkül a londoni csapat. Ezúttal sem sikerült.

A találkozó elején Gareth Bale nagyon ficánkolt a bal szélen. Az 5. percben veszélyes, de eredménytelen lövést eresztett meg a bal szélről, ami után még több ígéretes elfutása volt. Lüktető volt a mérkőzés, ekkor nehéz volt elképzelni, hogy gól nélkül záruljon az összecsapás.

Az első félidő közepéhez érve mindkét csapat védelme rendezte sorait. Kevesebb helyzet jellemezte ekkor a találkozót, az iramra azonban továbbra sem lehet panasz.

A 27. percben aztán mégis hatalmas lehetőséget puskázott el a hazai csapat: Aaron Lennon viharzott el a szélen, majd remekül tette vissza a labdát Roman Pavljucsenkónak, az orosz játékos azonban csúnyán fölé durrantott.

Jellemző volt, hogy az első félidőben mindent elkövetett a Tottenham, hogy tizenegyeshez jusson. Háromszor is elesett Spurs-játékos a tizenhatoson belül. Leginkább a harmadik eset volt gyanús, Pavljucsenko azonban – „elődjeihez" hasonlóan – szintén nem kapott büntetőt a 26. percben.

A 38. percben aztán betalált a Tottenham – igaz semmire sem ment vele. Luka Modric fejelte vissza a labdát Bale-nek, aki a kapuba lőtt, a horvát játékos azonban lesen volt, így a találat nem ért.

Lüktető első félidőn voltunk túl, gól azonban ennek ellenére nem született. Ez olvasóinkat is meglepte. Arra a kérdésre ugyanis, hogy lesz-e gól a szünetig, olvasóink 69 százaléka voksolt igennel. Nem lett igazuk. Sokat azonban nem tévedtek, a második félidő elején ugyanis nagyon hamar lezárta a nyitva hagyott kérdéseket a Real Madrid – má, ha volt ilyen egyáltalán.

Hihetetlen potyagóllal megszerezte a vezetést a Real Madrid. Cristiano Ronaldo vagy 30 méterről lőtt az 50. percben, úgy tűnt, hogy a középre tartó labdát Gomes könnyedén hárítja. A kapus kezéről azonban maga mögé, a gólvonalon túlra pörgött a labda. 0–1

TOTTENHAM–REAL MADRID 0–1

C. Ronaldo-gól, Gomes-potya, 0–1


Ronaldo ezúttal is betalált
Ronaldo ezúttal is betalált

C. Ronaldo 13. gólját szerezte Real Madrid-játékosként a BL-ben. Ehhez 16 mérkőzésre volt szüksége a portugál aranylabdásnak.

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri meg a Bajnokok Ligáját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Angol csapathoz méltóan a kapott gól ellenére is mindent elkövetett a Tottenham. Redknapp csapata mindenképpen egyenlíteni szeretett volna, ezt jelezte Pavljucsenko közeli fejese, és a csereként beállt Jermain Defoe ígéretes lövése is.

A Real Madrid keretének erősségére jellemző, hogy az 500. mérkőzésén dirigáló José Mourinho nyugodtan lehozhatta pihenni C. Ronaldót a 65. percben – a portugál aranylabdás helyére egy brazil aranylabdás, Kaká állt be...

A 74. percben nagyon közel került az egyenlítéshez a Tottenham, Defoe fejelt az ötös bal sarkáról a jobb oldali kapufa tövére, majd ismétlésből mellbe lőtte a kiszorított Casillast. Az embernek az volt az érzése, hogy ezen az estén semmi sem sikerül a Spursnek, pedig a két meccs alapján egy gólt azért megérdemeltek volna a londoniak.

A Real Madrid azonban teljes mértékben megérdemelte a továbbjutást, egyértelműen a jobbik csapat jutott az elődöntőbe, ahol az FC Barcelona lesz a királyiak ellenfele.

TEKINTSE MEG ONLINE KÖZVETÍTÉSÜNKET A MÉRKŐZÉSRŐL!

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
TOTTENHAM (angol)–REAL MADRID (spanyol) 0–1 (0–0)
London, White Hart Lane, 34 311 néző.Vezette: Rizzoli (olasz)
Tottenham: Gomes – Corluka, Gallas, Dawson, Assou-Ekotto – Lennon (Defoe, 61.), Huddlestone (Sandro, 71.), Modric (Kranjcar, 83.), Bale – Van der Vaart – Pavljucsenko. Menedzser: Harry Redknapp
Real Madrid: Casillas – Sergio Ramos (Granero, 57.), R. Carvalho, Albiol, Arbeloa – Xabi Alonso (Benzema, 75.), Khedira – C. Ronaldo (Kaká, 65.), Özil, Marcelo – Adebayor. Vezetőedző: José Mourinho
Gólszerző: C. Ronaldo (50.)
Továbbjutott: a Real Madrid, kettős győzelemmel, 5–0-s összesítéssel

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik