Négygólos Real-előny, Adebayor volt a Tottenham veszte

Vágólapra másolva!
2011.04.05. 19:29
null
Adebayor (fehérben, 28) szerzett vezetést a Real Madridnak (Fotó: Reuters)
Címkék
Négygólos előnnyel várhatja a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóját a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata, miután a Santiago Bernabéu Stadionban 4–0-ra nyert az angol Tottenham Hotspur ellen. A házigazdák végig mezőnyfölényben, a második félidőben aztán már eredményesen is futballoztak, amit megkönnyített, hogy a 15. perctől emberelőnyben játszhattak. Akkor Peter Crouch a BL-történetének leggyorsabb második sárgáját gyűjtötte be. Az első és a második félidő elején Emmanuel Adebayor szép fejessel vette be az angolok kapuját. A végig nagy kedvvel játszó Angel di María lőtt bombagólt a 72. percben, a végszót pedig Cristiano Ronaldo mondta ki a hajrában. Harry Redknapp kizárólag Gareth Bale gyorsaságára építő csapatának továbbjutása csodaszámba menne.

 

A mérkőzés eseményeit percről percre online tudósításunkban kísérheti figyelemmel!

A Real Madrid egy sor sérült játékossal a soraiban készült a Tottenham elleni BL-negyeddöntőre. Múlt héten még úgy tűnt, hogy a combizomhúzódást szenvedő Karim Benzema mellett a térdsérüléssel bajlódó Cristiano Ronaldo és a bordáját fájlaló Marcelo is kihagyja a mai mérkőzést.

Adebayor gólöröme
Adebayor gólöröme

A kezdőcsapatban azonban helyet kapott a portugál és a brazil futballista is, ahogy a szintén kisebb sérüléssel bajlódó argentin Di María is, míg honfitársa, a hosszú sérülés után visszatérő Gonzalo Higuaín a cserepadon kapott helyet.

A Real Madrid kezdhette a mérkőzést, az első lövés is a hazaiak nevéhez fűződött, de Cristiano Ronaldo lövése elkerülte a vendégkaput. Támadásban maradtak a hazaiak, ennek eredményeként tömörülésből Ángel di María lőtt a bal alsó mellé. A nyomás a 4. percben érett góllá: a Tottenham-specialista Emmanuel Adebayor fejelt egy szöglet utáni beadást hat méterről a jobb alsóba. A kapufánál álló Luka Modric nem tudott hárítani. 1–0 (A Real Madrid első gólját itt tekintheti meg!)

A togói légiós eddig kilenc mérkőzésen lépett pályára még az Arsenal csatáraként a Tottenham ellen, és nyolcszor volt eredményes. Jó szokását madridiként sem szakította meg...

A kapott gól után ébredtek az angolok, és legalább mezőnyben kiegyenlítetté vált a játék, bár ők helyzetig még véletlenül sem jutottak, a hazai védelem jól szűrte meg a vendégek próbálkozásait.

A 15. percben megfogyatkoztak a vendégek. Peter Crouch-nak ennyi idő kellett ugyanis, hogy két rácsúszásáért két sárga lapot gyűjtsön be. Előbb Sergio Ramosnak, majd hét perccel később Marcelónak csúszott oda látványosan, de legalább teljesen feleslegesen még a madridi térfélen. Ez volt a BL történetének leggyorsabb két sárga lapos kiállítása! Teljes létszámban sem voltak könnyű helyzetben a vendégek, no de így... (Crouch sárga lapos megmozdulásait itt tekintheti meg!)

Crouch  kiállítása
Crouch kiállítása

Egyértelműen a Real akarata érvényesült a következő percekben, a madridiak járattak a labdát, többször váltottak ritmust, a vendégek kapuja elé is odakerültek, de igazi gólveszélyt nem sikerült kialakítaniuk. A Tottenham nem esett össze, mint tette azt még a csoportkörben az Inter ellen Milánóban, játékosai fegyelmezetten, koncentráltan védekeztek, igaz, a támadásokra nem sok energiát pazaroltak. Legfeljebb Gareth Bale megugrásaiban bízhattak, aki nem is spórolt a sprintekkel, komoly fejtörést jelentve a hazai védelem jobb oldalának.

Adebayor kis híján újabb gólt fejelt – majdnem a kapufát küldte telibe nagy lendülettel érkezve –, a túloldalon Pepe sárgult be Bale-ről. Cristiano Ronaldo veszélyeztethetett szabadrúgásból 29 méterről a félidő hajrájában, de messze kapu fölött elszálló lövése legfeljebb rögbiben ért volna pontot.

A szünet előtti percek egyértelműen a Madridé voltak, sőt Di María lövését kézzel-lábbal blokkolta Michael Dawson, de elmaradt a jogosnak tűnő büntető. A hazaiak hiába reklamáltak büntetőt, a német Felix Brych nagyvonalúan intett továbbot.

Mint ahogyan a 45+1. percben Sergio Ramos taktikai szabálytalanságánál is, amikor Bale-t tette oldalvonalon kívülre.

A szünetben megérdemelten vezetett a Real Madrid. A Tottenham emberhátrányban is teljes erőbedobásra késztette a házigazdákat, de támadásai kizárólag Bale-re korlátozódtak. Igaz, az sem volt kevés. A Real viszont hiába játszott mezőnyfölényben, valódi gólveszélyt elvétve tudott kialakítani, pedig a kiállítással megkapta az esélyt, hogy már most még közelebb kerüljön az elődöntőhöz.

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri meg a Bajnokok Ligáját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Egy helyen változtattak a vendégek, a kétfrontos bizonyítási vágytól kicsit túlpörgött, volt Real-játékos Van der Vaart helyére Jermain Defoe érkezett a pályára. Megfontoltan, a labdát megbecsülve kezdte a játékrészt a madridi együttes, amely teljesen beszorította ellenfelét nemcsak annak térfelére, hanem tizenhatosán belülre is.

Bale semlegesítését továbbra is Sergio Ramos és Pepe együttesen végezte el, a kezdeti tíz perc szorítását megúszta újabb kapott gól nélkül az angol gárda, amely már próbált játékot is kezdeményezni.

Az 57. percben Adebayor növelte kettőre góljai számát és övéi előnyét. Marcelo vállalt el egy betörést a bal oldalon, középre emelt labdáját a togói center szép emelkedés után ívelt fejessel küldte a kapu jobb oldalába hét méterről. Az angol védelem nem állt feladata magaslatán, nemcsak Adebayor, hanem Sami Khedira is üresen várta a beadást, kettejük között a kiszolgáltatott William Gallas állt földbe gyökerezett lábakkal. 2–0 (A Real Madrid második gólját itt tekintheti meg!)

Megint Bale! A walesi szélső került ziccerbe, ezúttal Ricardo Carvalho segítette ki csapatát és két védőtársát már a madridi tizenhatoson belül.

A korona mögött:
Negyeddöntő! Végre!
Tottenham:
Az Istenek alkonya

A második gól megnyugtatta a madridiakat, akik nagy önbizalommal szövögették támadásaikat. Az angolok ellenben láthatóan kevésbé bíztak magukban, mint egygólos hátránynál, nem sokat vállalkoztak. Igaz, a labda sem volt a vendégeknél olyan sokat, ráadásul az állandó „nyomozás” miatt fáradni is látszottak.

A Pepét megforgató, majd földre kerülő Bale szorult rövid ápolásra, de az egyensúlyát kereső portugált aligha érheti a vád, hogy szándékosan taposott rá a walesi ellenfélre.

A mérkőzés a 72. percben eldőlt. A tizenhatos jobb oldali sarkánál Di María kapott jó labdát, befelé cselezett vele, majd pár méter megtételét követően kilőtte a hosszú, jobb felsőt. 3–0 (A Real Madrid harmadik gólját itt tekintheti meg!)

ÉRDEKESSÉGEK
Új rekordot állított fel a Real Madrid, amely 36 alkalommal lőtt, illetve fejelt kapura az angol Tottenham Hotspur ellen. (Ebbe a blokkolt lövéseket/fejeseket is beleszámították.) Az eddigi rekordot a 2007. márciusi Milan–Celtic mérkőzés tartotta.
A madridiak a BL 2010–2011-es kiírásában harmadszor győztek 4–0-ra, korábban a francia Auxerre-t otthon, a holland Ajaxot idegenben győztek le éppen ennyire még a csoportkörben.
A madridi Emmanuel Adebayor igencsak régi, rossz sorozatnak vetett véget, hiszen a Real lezárta 395 perces angol csapatok elleni gólképtelen szériáját.

José Mourinho bátran cserélt a hajára, érkezett Kaká, majd két perccel később Gonzalo Higuaín, a Tottenham pedig kénytelen volt eljátszani az áldozati bárány nem túl hálás szerepét.

A 87. percben a Real két aranylabdása hozta össze a madridiak negyedik gólját. Kaká a tizenhatoson belül állva a túloldalon feltűnő Cristiano Ronaldóhoz emelt, a portugál pedig nyolc méterről, kapásból a bal alsó sarokba zúdította a labdát. A végig magabiztos Heurelho Gomes kicsit lekésett a lövésről. 4–0

Más már nem fért a mérkőzésbe, így Mourinho hatodik párharcát is megnyerte Redknapp ellen. A visszavágó ilyen előzmények után abszolút formalitásnak tűnik.

Az angolok legfeljebb szépen búcsúzhatnak és szerezhetnek újabb BL-tapasztalatokat, a spanyolok ellenben fél szemmel már leendő elődöntős ellenfelükre koncentrálhatnak.

REAL MADRID–TOTTENHAM 4–0

 

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
REAL MADRID (spanyol)–TOTTENHAM (angol) 4–0 (1–0)
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion, 75 000 néző. Vezette: Brych (német)
A találkozóról élő, szöveges tudósítást olvashat a Nemzeti Sport Online-on!
REAL MADRID: Casillas – Sergio Ramos, Pepe, Carvalho, Marcelo – Khedira (Lassana Diarra, 67.), Xabi Alonso – Di María (Kaká, 77.), Özil, C. Ronaldo – Adebayor (Higuaín, 75.). Vezetőedző: José Mourinho
TOTTENHAM: Gomes – Corluka (Bassong, 80.), Dawson,Gallas, Assou-Ekotto – Jenas, Sandro, Modric, Bale – Van der Vaart (Defoe, a szünetben) – Crouch. Menedzser: Harry Redknapp
Gólszerző: Adebayor (4., 57.), Di María (72.), Cristiano Ronaldo (87.)
Sárga lap: Adebayor (12.), Pepe (36.), ill. Crouch (8.), Van der Vaart (19.), Defoe (74.)
Kiállítva: Crouch (15., a második sárga lap után)
A mérkőzés beharangozóját itt olvashatja!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik