BL: Tuchel hiányában Lőwék irányíthatják a Bayernt az MU ellen

2023.09.18. 15:12
null
Lőw Zsolték a Manchester United ellen irányíthatják a Bayernt (Fotó: Getty Images)
Thomas Tuchel vezetőedző eltiltás miatt nem ülhet le a Bayern München kispadjára a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen, szerdán. A Kicker információi szerint Lőw Zsolt és Anthony Barry irányítja majd a bajorokat a pálya mellől.

 

Pár percre beállt, megsérült és több hétre kidőlt az MU védője

Thomas Tuchelt még az előző kiírásban a Manchester City ellen vívott negyeddöntős párharc müncheni visszavágójának hajrájában küldtek el második sárga lappal a kispadtól, egymeccses eltiltását pedig a mostani idény csoportkörének 1. fordulójában tölti le. A német edző a mérkőzés napján nem mehet be az öltözőbe és semmilyen módon nem tarthatja a kapcsolatot a csapatával, így a lelátóról figyeli majd az eseményeket.

A kispadnál Lőw Zsolt és Anthony Barrymeccsel szerdán, s úgy tudni, utóbbit látjuk majd a technikai zónában irányítani. A magyar szakember feladata elsősorban a taktikai döntések meghozatala lesz, valamint a cserék menedzselése.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR 1. FORDULÓ

SZERDA
A-CSOPORT

18.45: Galatasaray (török)–FC Köbenhavn (dán) (Tv: Sport2)
21.00: Bayern München (német)–Manchester United (angol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Több mint ígéret JJ Gabriel: sorban állnak a lázadóért

Képes Sport
16 órája

Nem volt szép, drámai annál inkább: a 92. percben, emberhátrányban egyenlített a Spurs az MU ellen

Angol labdarúgás
2026.10.10. 20:28

Nem Neuer napja volt, botlott a Bayern München a bajor derbin

Német labdarúgás
2026.10.10. 17:42

Neuer hatalmas hibája után került hátrányba a Bayern Augsburgban – videó

Német labdarúgás
2026.10.10. 16:24

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Újraosztott Aranylabda, 4. rész: Franck Ribéry máig nem emésztette meg a „csalást”

Képes Sport
2026.10.08. 16:02

A Liverpool és a Manchester United is versenybe szállt a Bournemouth védőjéért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.08. 11:04

Célegyenesben Harry Kane bajor szerződéshosszabbítása – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.10.05. 18:41