BL, D-csoport: „csak” egy góllal nyert az Inter a Benfica ellen

2023.10.03. 23:01
null
Második BL-meccsén első BL-gólját szerezte Oyarzabal (labdával) (Fotó: Getty Images)
A Bajnokok Ligája csoportkörének 2. fordulójában a D-csoportban a Real Sociedad 2–0-ra győzött Salzburgban, majd az Inter este – kis túlzással egy komplett csoportkör megnyerésére elegendő helyzetet kihagyva – 1–0-ra megverte a vendég Benficát.

 

RED BULL SALZBURG–REAL SOCIEDAD

Ahogy az első fordulóban az Inter ellen, most is nagy elánnal és korai góllal kezdett a Real Sociedad: a 7. percben Mikel Oyarzabal ütemtelen lövésével meglepte az osztrákok kapusát, megszerezve a vezetést a vendégeknek.

Alig negyedóra múlva aztán egy labdaszerzést követően Brais Méndez saját térfeléről indulva robogott az osztrákok hátráló védői óvó tekintetétől figyelve a salzburgi tizenhatoson belülre, majd a két, vetődve blokkolni igyekvő bekk lába között kissé balról a hosszú alsóba lőtt, ezzel gyakorlatilag el is döntötte a három pont sorsát.

A szünetig és a második félidőben is jobbára a vendégek akarata érvényesült, a hazaiak mindössze egyetlen, kaput eltaláló lövést tudtak felmutatni a 90 perc alatt, már pedig annyival nehéz a kétgólos hátrányt ledolgozni – most sem sikerült. 0–2

Thuram góljával nyert az Inter (Fotó: Getty Images)
Thuram góljával nyert az Inter (Fotó: Getty Images)

INTER–BENFICA

Estére kiderült, a spanyolok ottmaradnak a csoport élén – ahová kétgólos sikerükkel kerültek –, miután az Inter nemhogy három góllal, eggyel is csak nehezen győzte a Benficát.

A San Siróban az első húsz percben még a Benfica birtokolta többet a labdát, s alakította ki az első nagyobb helyzetet az első negyedóra végén. A félidő felénél Alexander Bah megsérült, le is kellett cserélni, ami érzékenyen érintette a vendégek hátsó alakzatát. Ezt követően az Inter futballozott valamivel veszélyesebben, de gól nem született az első 45 percben.

Az olaszok a második félidőre felfogást váltottak, a szünet utáni első 15 percben többször lőttek kapura, mint az első félidőben összesen – Lautaro Martínez kétszer is a kapufát találta el. A második Lautaro-kapufa után egy perccel a felívelt labdát Denzel Dumphries okosan visszagurította az érkező Marcus Thuramnak, aki az ötös vonaláról a bal alsó sarokba lőtt (a francia csatár 10. BL-meccsén a harmadik gólját szerezte).

Két percre rá Federico Dimarco is betalált, ám lesről, így nem lett 2–0. A folytatásban továbbra is maradt támadásban az Inter, a Benfica kapusa, az ukrán Anatolij Trubin többször is nagy védéssel mentette meg csapatát az újabb góltól. Hogy a végén a túloldalon még Yann Sommer is résen legyen: az Inter begyűjtötte a három pontot, és második a tabellán. 1–0

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
2. FORDULÓ

D-CSOPORT
Salzburg (osztrák)–Real Sociedad (spanyol) 0–2 (Oyarzabal 7., Brais Méndez 22.)
Internazionale (olasz)–Benfica (portugál) 1–0 (M. Thuram 62.)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Real Sociedad 2 1 1 0 3–1 +2 4
2. Internazionale 2 1 1 0 2–1 +1 4
3. Salzburg 2 1 0 1 2–2 0 3
4. Benfica 2 0 0 2 0–3 –3 0
Legfrissebb hírek

El-selejtező: nagy előnyt szerzett a Benfica a rájátszás előtt; Redzicék is nyertek

Európa-liga
2026.08.06. 22:57

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

Portugál válogatott csapattársat kapott Tóth Alex – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.01. 22:02

Az Inter tizenegyesekkel legyőzte a Manchester Cityt Hongkongban

Minden más foci
2026.08.01. 15:49

Redzic Damir csereként beállva duplázott, a Salzburg hét gólt lőve jutott tovább a kupában

Légiósok
2026.07.25. 20:18

Az Al-Nasszr harmadszor is kölcsönadta Jhon Duránt, most a Benficának

Minden más foci
2026.07.21. 07:40

Milánói receptgondok: a házi paradicsom már kevés, de wagyura nincs pénz

Minden más foci
2026.07.14. 16:57

Németországból Ausztriába szerződött az NB I-et is megjárt bosnyák válogatott támadó

Foci vb 2026
2026.07.11. 15:51