BL: PSG–Real csúcsrangadó a nyolcaddöntőben – végleges

Vágólapra másolva!
2021.12.13. 15:04
null
A BL-nyolcaddöntő párosítása (Fotó: AFP)
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek sorsolásakor az Európai Labdarúgó-szövetség sorsoláshoz használt szoftverének hibája miatt újra kellett sorsolni, 15 óra után kialakult a végleges párosítás – a Paris SG a Manchester United helyett végül a Real Madridot kapta meg.

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének sorsolásán Giorgio Marchetti főtitkárhelyettes mellett Andrej Arsavin korábbi orosz válogatott labdarúgó és Michael Heselschwerdt, az UEFA versenyigazgatója vett részt. A csoportmásodikokat Marchetti húzta ki, a csoportelsőket pedig melléjük Arsavin, ám a csapatok nevét tartalmazó golyókat Heselschwerdt pakolgatta az egyik kehelyből a másikba.

A hiba itt történt!

Az UEFA indoklása szerint a sorsolásnál használt számítógépes szoftver meghibásodott, ezért Heselschwerdt például a Manchester United nevét tartalmazó golyót is bedobta a „küblibe”, amikor a Villarreal kapott ellenfelet, de ezt nem lett volna szabad, hiszen a két együttes azonos csoportban szerepelt, így a nyolcaddöntőben nem kerülhetett volna össze egymással – Arsavin „természetesen” ki is húzta az MU-t, így derült fény a bakira.

Így aztán délután háromkor újrakezdték a sorsolást elölről.

Amely végül így alakult:

RB Salzburg (osztrák)–Bayern München (német)
Sporting CP (portugál)–Manchester City (angol)
Benfica (portugál)–Ajax (holland)
Chelsea (angol)–Lille (francia)
Atlético Madrid (spanyol)–Manchester United (angol)
Villarreal (spanyol)–Juventus (olasz)
Internazionale (olasz)–Liverpool (angol)
PSG (francia)–Real Madrid (spanyol)

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, MENETREND
1. MÉRKŐZÉSEK

Február 15., kedd
21.00:
Sporting CP (portugál)–Manchester City (angol)
21.00: PSG (francia)–Real Madrid (spanyol)
Február 16., szerda
21.00:
Internazionale (olasz)–Liverpool (angol)
21.00: RB Salzburg (osztrák)–Bayern München (német)
Február 22., kedd
21.00:
Villarreal (spanyol)–Juventus (olasz)
21.00: Chelsea (angol)–Lille (francia)
Február 23., szerda
21.00:
Benfica (portugál)–Ajax (holland)
21.00: Atlético Madrid (spanyol)–Manchester United (angol)

VISSZAVÁGÓK
Március 8., kedd
21.00:
Bayern München (német)–RB Salzburg (osztrák)
21.00: Liverpool (angol)–Internazionale (olasz)
Március 9., szerda
21.00: Manchester City (angol)–Sporting CP (portugál)
21.00: Real Madrid (spanyol)–PSG (francia)
Március 15., kedd
21.00: Ajax (holland)–Benfica (portugál)
21.00: Manchester United (angol)–Atlético Madrid (spanyol)
Március 16., szerda
21.00: Juventus (olasz)–Villarreal (spanyol)
21.00: Lille (francia)–Chelsea (angol)

A nyolcaddöntős párharcok oda-visszavágós rendszerben dőlnek el. A negyeddöntő és az elődöntő párosítását március 18-án, pénteken készítik el.

A döntőre 2022. május 28-án kerül sor Szentpéterváron.

Újdonság, hogy a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában ebben az idényben először nem él az idegenben szerzett több gól szabálya, tehát ha a kétszer kilencven perc alatt a két csapat ugyanannyi gólt szerzett, akkor hosszabbítás (majd szükség esetén tizenegyespárbaj) következik, függetlenül a hazai és az idegenbeli meccsen elért gólok számától.

A Chelsea a Lille-t kapta (Fotó: AFP)
A Chelsea a Lille-t kapta (Fotó: AFP)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik