BL: Lipcsei Gábor téglási Modricnak becézett engem – Sigér

2020.10.28. 13:12
null
Sigér Dávid úgy érzi, jókor van jó helyen (Fotó: Török Attila)
A Hajdú-bihari Napló hosszú interjút közölt a Ferencváros hatszoros válogatott középpályásával, a debreceni nevelésű Sigér Dáviddal, amelyből kiderül, hogy a 30. születésnapját egy hónap múlva betöltő téglási származású játékos minek köszönheti, hogy két és fél évvel azt követően, hogy a Balmazújvárossal kiesett az NB I-ből, Lionel Messi ellen játszhatott a Camp Nouban, de beszélt arról is, hogy minek köszönheti, hogy odáig jutott, ameddig, és elárulta azt is, ki a kedvenc játékosa.

Sigér Dávid pályafutása meglehetősen bizarr módon épp akkor vett óriási fordulatot, amikor két és fél éve kiesett a Balmazújvárossal az NB I-ből, másnap ugyanis szerződtette a Ferencváros az akkor 27 éves középpályást, aki érkezése óta alapember lett a zöld-fehéreknél.

„Szerhij Rebrov kedveli a hozzám hasonló felfogású játékosokat, a kemény munkában hisz, így gyakran játéklehetőséget kapok, és úgy érzem, most nagyon jókor vagyok jó helyen a Fradinál. Hálát kell adnom mindenért, fel sem fogható ez a sok jó, ami mostanában ér engem” – mondta Sigér a haon.hu-nak adott interjúban, s elmondta azt is, neki volt megtiszteltetés magyar játékosként a Camp Nouban futballozni a Barcelona ellen BL-meccsen.

„A tudat, hogy évtizedek óta a legnagyobb játékosok fordultak meg abban a stadionban – beleértve a példaképemet, Andrés Iniestát is –, megdöbbentő volt. Lipcsei Gábor, a masszőrünk anno téglási Modricnak becézett engem, ám nekem mindig is Iniesta játéka volt lenyűgöző” – árulta el a középpályás, és szót ejtett Lionel Messiről is, akitől talán a hozzáállásából lehet valamit ellesni a csoportmeccseken.

„Amíg tudjuk, hogy van egy Messi, egy Ronaldo a futballban, nem is tudom, hogy jöhetnénk ahhoz, hogy többet gondoljunk magunkról, mint amik vagyunk. Ők átlag felettiek, kiemelkednek, ami jó példa lehet nekünk ahhoz, hogy magyar szinten maradandót alkotva se felejtsük el, honnan jöttünk” – jelentette ki Sigér.

Legfrissebb hírek

A Fradi nyerte meg a derbit a női NB I-ben, Miskolcon gálázott az ETO

Labdarúgó NB I
13 órája

FTC: „Csak egy sokat dolgozó fiú vagyok a klubban” – Kubatov Gábor indul az októberi elnökválasztáson

Labdarúgó NB I
19 órája

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 14:21

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
2026.08.14. 13:45

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
2026.08.14. 13:25

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
2026.08.14. 10:58

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
2026.08.14. 09:56

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
2026.08.14. 07:40