BL: Kassai? Jó előjel! – Bizakodóak a németek a Real–Bayern előtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.16. 20:38
null
Az egyetlen BL-meccs, amelyet nem nyert meg a Bayern Kassai játékvezetésével éppen a Real otthonában volt <br />– viszont döntőbe jutottak a müncheniek (Fotó: AFP)
A német Kicker is beszámolt róla, hogy Kassai Viktor vezeti a Real Madrid–Bayern München mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

 

Az első meccsen a spanyolok idegenben 2–1-re nyertek, így kedvező helyzetből várják a hazai visszavágót, de a németek is találtak kapaszkodót.

Mint például azt, hogy Kassai Viktor eddig a Bayernnek két meccset vezetett a BL-ben, a 2012–2013-as idényben a Barcelonát otthon 4–0-ra legyőzték a müncheniek, és 7–0-s összesítéssel jutottak döntőbe, egy idénnyel korábban pedig a Real otthonában ugyan 2–1-re kikaptak, de tizenegyespárbajban kiharcolták a finálét.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy 2012-ben a csoportkörben a Dortmund–Real Madridot is ő vezette, azt a meccset 2–1-re a fekete-sárgák nyerték meg, és Robert Lewandowski gólt szerzett.

Továbbá a münchenieknek a Kicker példái mellett fújt a Manchester City elleni 2–0-ra megnyert meccsen, és az Inter elleni idegenbeli siker során (1–0).

Bayern-BL-meccsek Kassai vezetésével:
2011. február 23.: Inter (olasz)–Bayern München 0–1
2011. szeptember 27.: Bayern München–Manchester City (angol) 2–0
2012. április 25.: Real Madrid (spanyol)–Bayern München 2–1, 11-essekkel: 1–3
2013. április 23.: Bayern München–Barcelona (spanyol) 4–0
2017. április 18.: Real Madrid (spanyol)–Bayern München ?

Legfrissebb hírek

Bayern: megműtütték Pavlovic szemgödrét, több hetes kihagyás vár rá

Német labdarúgás
4 órája

Gyász: elhunyt a Bayern kapusának a fia

Német labdarúgás
20 órája

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19

Bayern München: Musiala az év végén térhet vissza

Német labdarúgás
2025.07.31. 17:31

Luis Díaz a Liverpooltól a Bayern Münchenhez szerződött – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.30. 10:17

Thomas Müller folytatja a pályafutását – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.22. 16:04

Viharos hónapok jöhetnek a Bayernnél – átalakulhat a vezetőség

Német labdarúgás
2025.07.15. 08:13

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
2025.07.08. 22:58
Ezek is érdekelhetik