BL: ismét Budapesten játszhat a Liverpool és az RB Leipzig – sajtóhír

T. D.T. D.
2021.03.02. 09:26
null
Három héten belül másodszor is Budapesten játszhat Gulácsi Péter és Mohamed Szalah (Fotó: Török Attila)
A The Times úgy tudja, a Liverpool és az RB Leipzig Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőjének második mérkőzését is Budapesten rendezhetik meg a német csapatra vonatkozó beutazási korlátozások miatt.

A The Times keddi cikkében az áll, a lipcseieknek a járványhelyzet miatti előírások értelmében karanténba kellene vonulniuk az Egyesült Királyságba való megérkezést követően, így az UEFA a csapatokkal egyeztetve más megoldás után néz. Szóba került többek között a holland Feyenoord és az olasz Udinese stadionja is, ám valószínűleg ismét Budapesten játsszák le a mérkőzést.

Mint ismert, a Leipzig pályaválasztásával megrendezett első meccset a Puskás Arénában játszották le a felek az angolok Németországba utazását korlátozó rendeletek miatt, a Liverpool kétgólos győzelme utáni sajtótájékoztatón az angol klub sajtófőnöke meg is jegyezte, három hét múlva minden bizonnyal visszatérnek. A két szakvezető, Jürgen Klopp és Julian Nagelsmann is elégedetten nyilatkozott a körülményekről.

A visszavágóra március 10-én, 21 órakor kerül sor.


A FEBRUÁRI TALÁLKOZÓN:

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
RB LEIPZIG (német)–LIVERPOOL (angol) 0–2 (0–0)

Budapest,Puskás Aréna,zárt kapuk mögött.Vezette:Vincic (szlovén)
RB LEIPZIG:Gulácsi – Mukiele (Orbán, 64.), Klostermann, Upamecano, Angelino – Sabitzer, A. Haidara (Poulsen, 64.), Kampl (Hvang Hi Csan, 73.) – Nkunku, Olmo, T. Adams.Vezetőedző:Julian Nagelsmann
LIVERPOOL:Alisson– Alexander-Arnold, Kabak, J. Henderson, A. Robertson – Thiago Alcantara (Oxlade-Chamberlain, 72.), Wijnaldum, C. Jones – Szalah (N. Williams, 90.), Firmino (Shaqiri, 72.), Mané.Menedzser:Jürgen Klopp
Gólszerző:Szalah (53.), Mané (58.)

 

Legfrissebb hírek

Az álomsziget – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2026.06.04. 23:53

Korszakos csapat-e már Luis Enrique PSG-je?

Bajnokok Ligája
2026.06.02. 10:09

Szabó Vilmos: Nem számítottunk ekkora sikerre a BL-döntő kapcsán

Bajnokok Ligája
2026.06.01. 12:04

Marco Rossi az NS-nek: Budapest jelesre vizsgázott!

Bajnokok Ligája
2026.06.01. 08:37

Fotó: a BL-győztes Paris Saint-Germain üzenetet hagyott maga után a Puskás Arénában

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 21:18

„Joker” sem hagyhatta ki a budapesti BL-döntőt

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 13:05

A Puskás Aréna a Milan és az Inter legendáját is összehozta – videó

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 12:52

BL-döntő: az Arsenalon gúnyolódva népszerűsíti stadiontúráját a Chelsea

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 12:26
Ezek is érdekelhetik