Hangrobbanás a 90. percben, a Napoli legyőzte a Liverpoolt!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.03. 20:55
null
A Napoli általában egy kis lépéssel előrébb járt a Liverpoolnál a mérkőzésen (Fotó: AFP)
A labdarúgó Bajnokok Ligája C-csoportjában a Napoli Lorenzo Insigne 90. percben szerzett góljával 1–0-ra legyőzte a Liverpoolt a San Paolo Stadionban, Kassai Viktor játékvezetése mellett. A nápolyiak két forduló után vezetik a csoportot, megelőzve a PSG-t és a Liverpoolt is.

Amikor Kassai Viktor kivezette a csapatokat a San Paolo gyepére, látványos támadójátékról, csúcssebességű futballról és gólokról ábrándozhatott minden néző – ehhez képest az első félidő kijózanító volt, mert a Napoli és a Liverpool lövésig alig jutott el, nem hogy helyzetig...

Lehetőségei inkább a nápolyiaknak voltak: Lorenzo Insigne egy lapos lövése elsuhant a hosszú sarok mellett, az egyébként labdához is alig érő Arkadiusz Milik pedig egy kísérlettel megtornáztatta Alissont. A másik oldalon Sadio Mané, Roberto Firmino és Mohamed Szalah teljesen eltűnt – ráadásul Jürgen Kloppnak az is fejfájást okozott, hogy sérülés miatt korán le kellett cserélnie Naby Keitát, akit a középpálya közepén Jordan Henderson váltott. Egy félidő után a Kassai-sípszót alighanem mindenki megkönnyebbüléssel fogadta – meg azzal a reménnyel, hogy ennél csak jobb jöhet.

Jobb is jött: Marek Hamsík aktivizálta magát, Mário Rui megtalálta a Mohamed Szalah mögötti területeket, a nápolyiak pedig egyre több gondot okoztak a Liverpool védelmének, más kérdés, hogy ziccerig így sem jutottak el. A hajrát egy José Callejón-lövés vezette fel – Joe Gomez mentett a kapu torkából, igaz, a kísérlet valószínűleg elment volna keresztbe –, Carlo Ancelotti pedig Dries Mertenst és Simone Verdit, majd Piotr Zielinskit is bevetette.

A nápolyi cserék közül Mertens kis híján be is talált: a 82. percben Mário Rui adott be balról, a belga csatár megelőzte a védőket, berobbant, és közelről a lécre lőtt – a mérkőzés legnagyobb helyzete volt! Úgy tűnt, a Liverpool kiharcol egy 0–0-s döntetlent a San Paolóban – ennél több nem volt a meccsben Klopp csapatának –, ám a 90. percben Callejón a jobb szélről remekül passzolt középre, Lorenzo Insigne berobbant és közvetlen közelről a kapuba lőtt (1–0).

Kassai Viktor és csapata minden probléma nélkül kézben tartotta a véghajrát (ahogy az egész mérkőzést is), a magyar játékvezető hármas sípszava után indulhatott a délolasz örömünnep – a Napoli a mérkőzés (és főleg a második félidő) képe alapján megérdemelten győzött, és élre állt a C-csoportban.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
C-CSOPORT
Napoli (olasz)–Liverpool (angol) 1–0 (Insigne 90.)
Nápoly, San Paolo, 37 057
néző. Vezette: Kassai Viktor (magyar)
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Paris Saint-Germain (francia)–Crvena zvezda (szerb) 6–1 (Neymar 20., 22., 81., Cavani 37., Di María 41., Mbappé 70., ill. Marin 74.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Napoli 2 1 1 1–0 +1 4
2. Liverpool 2 1 1 3–3 0 3
3. Paris SG 2 1 1 8–4 +4 3
4. Crvena Zvezda 2 1 1 1–6 –5 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik