Mourinho: Megcsináltuk, de nem egy nagy eredmény

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.22. 23:10
null
Mark Schwarzer (középen) csúcsot döntött (Fotó: Reuters)
Nem született gól az Atlético Madrid és a Chelsea összecsapásán a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első felvonásán. Hiába támadott többet a házigazda spanyol együttes, nem tudta gólra váltani mezőnyfölényét, így az angol csapat került lépéselőnybe. Visszavágó a jövő héten Londonban, addig is nézzük, hogyan vélekednek az ütközetről az est főszereplői!

„Kemény összecsapást láthattak, amelyen egyik fél sem került előnybe. Egy góllal nyerhettünk volna, de nem tudtuk megszerezni azt az egy találatot. Intenzív mérkőzés volt, mindkét csapat elszántan harcolt. Az ellenfélnek megvan az az egy előnye, hogy ikszre végzett otthonunkban. Aki nyer Angliában, az jut a fináléba!" – bölcselkedett a lefújást követően Diego Simeone, az Atlético mestere, kissé önmagának is ellentmondva.

„Az Atlético a kezdő sípszótól a lefújásig csakis egyet akar: győzni – így a hazaiak csapatkapitánya, Gabi. – Tudtuk, hogy nem lesz könnyű ma gólt lőni, de mégis rossz szájízzel hagytuk el a pályát a végén."

„Egyáltalán nem vagyunk boldogok, nyerni szerettünk volna. Az ellenfél többnyire csak védekezett, gondolom, odahaza akar majd nyerni, a Stamford Bridge-en. Szerintem mi is győzhetünk ott. A mai eredmény azt mutatja, hogy rendkívüli összecsapás lesz a visszavágó" – vélekedett Juanfran, az Atlético védője, akinek beadásaiból társai többször is gólt fejelhettek volna.

„Sikerült frusztrálnunk azt az Atléticót, amely általában ellenfeleit frusztrálja – mosolygott elégedetten José Mourinho, az angolok menedzsere a tévé kamerái előtt. – Mondtam játékosaimnak, hogy ne veszítsük el hátul a labdát, mert lekontráznak minket, és éppen ezért túl sokáig se tartsuk a labdát az ellenfél kapuja előtt. A végeredmény jól tükrözi a mérkőzést, de Thibaut Courtois-nak egyszer nagyot kellett védenie, Mark Schwarzernek pedig egyszer sem. Taktikusan, fegyelmezetten harcoltunk, és bár az Atlético többet birtokolta a labdát, sokat nem ért vele. Hogy milyen eredményt akartam itt elérni? Nyerni öt nullára, és a döntőbe jutni... Tudtam, hogy nehéz lesz ez a mérkőzés, nem könnyű itt megúszni vereség nélkül. Megcsináltuk, nem egy nagy eredmény, de lehetővé teszi számunkra, hogy odahaza kiharcoljuk a továbbjutást. Petr Cech számára sajnos véget ért az idény, John Terry sincs jól. Hogy miért nem beszélek spanyolul most? Csakúgy, mint amikor itt dolgoztam, tiszteletben tartom a klubomat. Amikor spanyol klubot vezettem, az Angliából érkező sajtómunkásokkal is spanyolul beszéltem, amikor az Internél voltam, akkor olaszul tartottam a sajtótájékoztatókat. Egyébként is sokat felejtettem már a spanyol nyelvből..."

„Nem volt sok időm gondolkodni a kialakult helyzeten – így a 41 éves cserekapus, a Petr Cech sérülése után beálló, remekül helytálló Mark Schwarzer, a Chelsea játékosa. – Pályára léptem, és tettem a dolgom. Mindenki odatette magát a csapatból, megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek. Meglehet, nem sok helyzetet dolgoztunk ki, de nagyon jó teljesítményt nyújtottunk. A madridiak világklasszis játékosokkal rendelkeznek, és tudtuk, hogy ha felvesszük a harcot az elszánt ellenféllel, jó eredménnyel térhetünk haza. A második félidőben voltak azért nehéz pillanataink."

41 évesen és 198 naposan Schwarzer lett a BL kieséses szakaszának legidősebb játékosa. Az „általános" korelnök egyébként a Lazio Marco Ballottája, a maga akkori 43 évével és 252 napjával.

„Mindenképpen kedvező eredmény ez számunkra – nyilatkozta a mérkőzés után a londoniak spanyol védője, César Azpilicueta. – Felkészültünk a stadion hangulatára, keményen futballoztunk, és igyekeztük megtartani a labdát, de a legfontosabb az, hogy a második mérkőzést mi vívjuk hazai pályán. Lesznek fontos hiányzóink, ám nélkülük is a győzelemért harcolunk majd!”

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
ATLÉTICO MADRID (spanyol)–CHELSEA (angol) 0–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik