BL: az FTC a Chelsea „segítségével” a 2. sorsolásnál is kiemelt lehet

B. L., P. K.B. L., P. K.
2021.05.25. 09:29
null
A Ferencváros a BL-selejtező 1. fordulójában biztosan a kiemelt csapatok között szerepel (Fotó: AFP, archív)
Már csak az izraeli bajnokság végeredményétől függ, hogy a labdarúgó Bajnokok Ligája második selejtezőkörében kiemelt lesz-e a Ferencváros, ha eljut odáig.

 

Noha továbbra sincs semmi konkrétum arról, ki lesz a Ferencváros vezetőedzője a következő idényben (Szerhij Rebrovot 2022 nyaráig megállapodás köti a zöld-fehérekhez, ám bizonytalan, hogy kitölti-e szerződését), egyre valószínűbb, hogy a csapat az elmúlt évekhez képest kedvezőbb helyzetből várhatja a nemzetközi kupaszereplést – a második selejtezőkörben is kiemelt lehet. A Ferencváros neve mellett az elmúlt években elért sikereinek köszönhetően 13.500-es UEFA-együttható áll, ami kellően magas érték ahhoz, hogy a Bajnokok Ligája első selejtezőkörének június 15-i sorsolását kiemeltként várja, s miután a mögöttünk hagyott hétvége futballeseményeinek következtében átsorolások történtek, jó esély kínálkozik arra, hogy megőrizze kiemelését, ha túljut az első erőpróbáján.

Érdekesség, hogy többek között a Chelsea helyezésének tulajdonítható, hogy a zöld-fehérek kalkulálhatnak a második selejtezőkörös kiemeléssel. Mivel az angol együttes a Premier League negyedik, azaz automatikus BL-szereplésre jogosító helyén végzett, eldőlt, hogy a legrangosabb európai kupasorozat 2020–2021-es kiírásának győztese és vesztese (az angol bajnok Manchester City, illetve a Chelsea) egyaránt csoportkörös lesz a következő évadban is, tehát nem kell fenntartani nekik a főtáblás helyet.

Ez egyúttal azt is eredményezte, hogy a cseh bajnok Slavia Praha a második helyett csak a harmadik selejtezőkörben kapcsolódik be, így a Ferencvárosnak a második kör tíz előrébb sorolt csapata közé kell beverekednie magát. Ehhez három bajnokot kellene megelőznie az UEFA-együtthatók rangsorában. A szlovén Murát és az azeri Neftcit már maga mögé utasította, így csak az izraeli aranyérmes kilétének függvénye, hogy kiemelt lehet-e a második selejtezős párharcában vagy sem. A képlet egyszerű. Ha a két fordulóval a végelszámolás előtt négypontos előny birtokában listavezető Maccabi Haifa a bajnok, az FTC kiemelt lesz, viszont ha a Maccabi Tel-Aviv végez elsőként, akkor nem.

A Ferencváros felkészülési programja is alakul már, a csapat ugyanis június 23-án Ausztriában a Ludogorec ellen játszik edzőmérkőzést – legalábbis ezt adta hírül a bolgár klub honlapja.     

A BL-SELEJTEZŐ 1. FORDULÓJÁNAK RÉSZTVEVŐI – 34 CSAPAT

A MÁR ISMERT CSAPATOK

Biztosan kiemeltek lesznek (ezek a csapatok nem találkozhatnak egymással az első körben): Dinam Zagreb (horvát, 44.5),Ludogorec Razgrad (bolgár, 28),Malmö FF (svéd, 18.5), CFR Cluj (romániai, 16.5), Legia Warszawa (lengyel, 16.5), Sheriff (moldovai, 14.5),Ferencváros (13.5), Shkendija Tetovo (északmacedón, 9), Slovan Bratislava (szlovák, 7.5), Dinamo Tbiliszi (grúz/georgiai, 6.5), Zalgiris Vilnius (litván, 6.5), Flora Tallinn (észt, 6.25), Buducsnoszt Podgorica(montenegrói, 6)

További, már biztos résztvevők, az még kérdés, kik lehetnek közülük kiemeltek: Kajrat (kazah, 6), Lincoln Red Imps (gibraltári, 5.75),Riga FC (lett, 5.5)

Biztosan nem lesznek kiemeltek: HJK Helsinki (5.5),Sahcjor Szalihorszk (fehérorosz, 5.25), Neftci (azrei, 5), Shamrock Rovers (ír, 4.75), Connah's Quay Nomands FC(walesi, 4.75), Valur (izlandi, 4.25), Bodö/Glimt (norvég, 4.2), NSMura (szlovén, 3), FK Borac Banja Luka (bosnyák, 1.6), Hamrun Spartans (máltai, 1.275)

A következő, egyelőre nem ismert bajnokok csatlakoznak még: izraeli, luxemburgi, örmény bajnok – kérdéses a kiemelésük; albán és északír bajnok + 1 előselejtezőből érkező csapat – biztosan nem lesznek kiemeltek.

BAJNOKOK LIGÁJA 2020–2021 – A SELEJTEZŐK IDŐPONTJAI

Előselejtező-torna
Sorsolás:
június 8.
Mérkőzések: június 22. (elődöntő) és június 25. (döntő)

Selejtező, 1. forduló – itt kapcsolódik be a Ferencváros, innentől a párharcok két mérkőzésen dőlnek el.

Sorsolás időpontja: június 15.
Játéknapok: július 6–7. és 13–14.

Selejtező, 2. forduló
Sorsolás időpontja:
június 16.
Játéknapok: július 20–21. és 27–28.

Selejtező, 3. forduló
Sorsolás időpontja: július 19.
Játéknapok: augusztus 3–4. és 10.

Selejtező, playoffkör
Sorsolás időpontja:
augusztus 2.
Játéknapok: augusztus 17–18. és 24–25.

A csoportkör sorsolását augusztus 26-án rendezik, a csoportkör első játéknapja szeptember 14.

Legfrissebb hírek

Gróf Dávid: Ez a fejezet lezárult, meglátjuk, merre visz az élet

Labdarúgó NB I
12 órája

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:17

Népsport: amikor a Ferencvárosnak jó volt az egy pont…

Népsport
Tegnap, 10:33

Ajánlatot kapott a Ferencváros Makreckisért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:15

Az ETO és az FTC is elkezdte a felkészülést a következő idényre

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 19:30

A Ferencváros U17-es gólvágóját nagy múltú olasz klub teszteli – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 09:50

Gróf és Gartenmann is elbúcsúzott – a kapus elmondta, nem tervez felhagyni a labdarúgással

Labdarúgó NB I
2026.06.04. 21:04

Jesper Jensen: Nagyjából azt kaptuk ebben az idényben, amit megérdemeltünk

Kézilabda
2026.06.04. 14:55
Ezek is érdekelhetik