Lelőtte ellenfelét a pályáról az MU és a Sahtar is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.27. 20:45
null
A Manchester United díszlépésben gázolt át a Leverkusenen (Fotó: Reuters)
A labdarúgó Bajnokok Ligája A-csoportjának 5. fordulójában Manchester United Wayne Rooney vezérletével öt nullára legyőzte idegenben a Bayer Leverkusent, a Sahtar Doneck pedig odahaza négyet vágott a Real Sociedadnak. A Real Sociedad biztosan csoportutolsó, a Manchester United biztos továbbjutó, a másik nyolcaddöntőt érő helyért a Leverkusen és a Sahtar vív távpárbajt a 6. fordulóban.

BAYER LEVERKUSEN–MANCHESTER UNITED

Nem kevés izgalmak között landolt Németországban a Manchester United, és úgy látszik, az ott elszenvedett élmények hatására úgy döntöttek az angolok, hogy ennyi izgalom elég lesz erre a BL-fordulóra, mert nagyon öregurasan kezdtek. Ellenfelét talál túlságosan is tisztelve passzolgatott a Bayer, majd mivel szép lassan rájöttek a hazaiak, hogy a manchesteriek csak nem akarnak felpörögni, egyre bátrabban mentek előre, és két helyzetet is kialakítottak.

Megrázta erre magát a Manchester United, és megmutatta, hogy a sérült Robin van Persie nélkül sem félkarú óriás: a Bayernek odahaza két gólt vágó Wayne Rooney előbb Antonio Valenciát szolgálta ki remekül (0–1), majd egy balról elvégzett szabadrúgását Emir Spahic csúsztatta saját kapujába (0–2). Ezzel elégedetten hátradőlt az MU, és várta, hogy kezdeményezzen a Bayer, csak éppen nem voltak képesek helyzeteket kidolgozni a „gyógyszergyáriak", így aztán unalmas mezőnyjátékkal ért véget az első félidő.

Középtávoli lövésekkel operált a fordulás után az MU, Nani és Rooney nem sokkal tévesztett csak célt, miközben az első gól előtt hibázó Stefan Reinartz a kapufára fejelt egy szögletet a másik kapu előtt. Ahogyan korábban, gólokkal válaszolt a Manchester, és ezeket is Rooney készítette elő: előbb közeli lövését Bernd Leno éppen Jonny Evans elé ütötte, aki nem hibázott (0–3), majd tökéletesen szolgálta ki Chris Smallingot , akinek csak az üres kapuba kellett passzolnia (0–4).

Több helyzetet is kialakított a végén az angol gárda, végül Ryan Giggs csodapassza után Nani állította be a végeredményt: 0–5, egyelőre más kávéház a Bayer és az MU.

A Sahtar elrobogott a Real Sociedad mellett (Fotó: Reuters)
A Sahtar elrobogott a Real Sociedad mellett (Fotó: Reuters)

SAHTAR–REAL SOCIEDAD

A még továbbjutásra hajtó Sahtar brazil légiósai munkájával intézte el a továbbra is nyeretlen, és immár biztosan csoportutolsó Real Sociedadot.

A 37. percben egy szögletkombináció után a röviden érkező Luiz Adriano terelte a hálóba a kapufa segítségével Douglas Costa passzát, a 48.-ban pedig Alex Teixeira növelte az előnyt. A harmadikat (ki nem találnák) egy újabb brazil, Douglas Costa szerezte a 68. percben – a Sahtar 20-asának bal lába villant, Bravónak meg esélye sem volt a felsőbe zúdított labdával szemben. A végeredményt ugyancsak a kitűnően játszó Douglas Costa állította be.

A Sahtar kiütéses győzelmével megelőzte a Leverkusent, és továbbjutó helyről várja az utolsó fordulót. Igaz, az utolsó körben az Old Traffordra megy, míg a Leverkusen a Real Sociedadhoz látogat.

BAJNOKOK LIGÁJA
5. FORDULÓ
, A-CSOPORT
Bayer Leverkusen (német)–Manchester United (angol) 0–5
Gólszerző: Valencia (22.), Spahic (30. – öngól), Evans (66.), Smalling (77.), Nani (88.)
Sahtar Doneck (ukrán)–Real Sociedad (spanyol) 4–0
Gólszerző: Luiz Adriano (37.), Alex Teixeira (48.), Douglas Costa (68., 88.)

A 6. FORDULÓBAN
Manchester United–Sahtar Doneck
Real Sociedad–Bayer Leverkusen

A TÖBBI MAI BL-MÉRKŐZÉSRŐL IDE KATTINTVA OLVASHAT!

AZ ÁLLÁS
1. Manchester United 5 3 2 0 11–3 +8 11
2. Sahtar Doneck 5 2 2 1 7–5 +2 8
3. Bayer Leverkusen 5 2 1 2 8–10 –2 7
4. Real Sociedad 5 0 1 4 1–9 –8 1
Legfrissebb hírek

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
2025.08.18. 08:13

Végre jó úton jár az MU? Íme, a Premier League legizgalmasabb csapatai – ÖTÖS LISTA

Angol labdarúgás
2025.08.15. 13:02

Zalazar duplájával rendezte le a Braga a CFR-t; történelmet írt a finn bajnokcsapat

Európa-liga
2025.08.14. 23:00

A Manchester United újra beleszólna a bajnoki versenyfutásba

Angol labdarúgás
2025.08.14. 11:45

„Ha folyamatosan edzőt és ideológiát váltasz, a senki földjén kötsz ki végül” – Marcus Rashford a Manchester Unitedről

Angol labdarúgás
2025.08.13. 19:51

A negyedmilliárd eurós bevétel ellenére ragaszkodnak a régi recepthez a „gyógyszergyáriak”

Német labdarúgás
2025.08.13. 13:22

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:50

Új támadótrió, de vajon beválik? Így állhat fel az új idényben a Manchester United

Minden más foci
2025.08.12. 11:43
Ezek is érdekelhetik