A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.09.30. 22:51
null
Könnyedén nyert a Bayern (Fotó: Getty Images)
A Bayern München 5–1-re kiütötte idegenben a ciprusi Pafoszt, míg az Internazionale hazai pályán 3–0-ra megverte a cseh Slavia Prahát a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, így a bajor és a milánói csapat is hibátlan két forduló után.

Internazionale–Slavia Praha 3–0

A cseh csapat egyszer már pontot szerzett a San Siróban, 2019 őszén a Bajnokok Ligája csoportkörében 1–1-et játszott az Interrel úgy, hogy a hazaiak a 92. percben egyenlítettek Nicolo Barella góljával – Csehországban aztán az olaszok nyertek 3–1-re. Egy darabig ezúttal is jól tartotta magát a Slavia, a milánóiak leginkább beívelésekkel tudtak zavart okozni, de nagy helyzetig nem jutottak. Az első fél óra végén született meg a hazaiak vezető gólja, amihez kellett a vendégkapus óriási hibája is. Hazaadás után Jindrich Stanek akarta továbbtenni a labdát David Zimának, de rövid volt a labdája, így Lautaro Martínez megelőzte a védőt, és kapásból az üres kapuba lőtt – az argentin csatár az első Inter-játékos, aki hét különböző idényben is gólt szerzett a BEK-/BL-ben. Gyorsan érkezett a megnyugtató második gól is, Marcus Thuram tört be a tizenhatoson belülre a bal oldalon, majd centerezett, Denzel Dumfries pedig közelről a kapuba pörgette a labdát.

Jól őrizte előnyét a kék-fekete együttes, még akkor is, ha a prágaiak bátrabban jöttek ki a második félidőre. Lautaro Martínez lezárhatta volna a mérkőzést az 57. percben, de nagy helyzetben jobb külsővel a kapus kezébe lőtt, egy perc múlva pedig Petar Sucic járt közel a gólhoz, ám miután eltolta a labdát Stanek mellett, a visszafutó Stepán Chaloupek nagyot mentett. Csak nem úszta meg a harmadik gólt a vendéggárda, Thuram remek passza után Alessandro Bastoni adott középre, Lautaro Martínez pedig ezúttal nem hibázott. A maradék hitét is elveszítette a Slavia Praha, az olasz csapatnak pedig ugyan még voltak helyzetei, de igazából megfelelt számára ez az eredmény.

Pafosz–Bayern München 1–5

A klubcsapatában a találkozó előtt 13 tétmeccsen 18 gólnál járó Harry Kane Limassolban is elemében volt, a 9. percben a jobb kapufára kanalazta a labdát, az első negyedóra végén pedig már be is talált. Az angol csatár Michael Olisétól kapott pontos labdát, majd fel sem nézett, úgy lőtt hét méterről a jobb alsóba. Öt perc múlva megérkezett az újabb bajor gól, Raphaël Guerreiro kényszerítőzött a tizenhatoson belül Nicolas Jacksonnal, s miután visszakapta a labdát, hét méterről az elvetődő Neofitosz Mihail felett a kapu közepébe emelt. A folytatásban is óriási volt a vendégfölény, a hazaiak csak nyomozták a labdát, és megérkezett a harmadik gól is. Olise a biciklicselei után Jacksonhoz passzolt, aki nem állítgatott, hanem a jobb alsóba lőtt, majd négy perc múlva Kane fűzött be négy embert, s négy méterről Mihail lábai között a kapuba lőtt. Végképp eldőlt, így le is ült a mérkőzés, de a szünet előtt még Mislav Orsic gondoskodott róla, hogy legyen miért felpattanni a székből, mivel 25 méterről a bal felső sarokba bombázott, Manuel Neuer elvetődni sem tudott a lövésre.

A szünet után David Goldar csökkenthette volna tovább a hazaiak hátrányát, ám a kapu jobb oldalába tartó fejesét épp egy csapattársa blokkolta. Elég alacsony fordulatszámon pörgött már a Bayern, és ez a koncentrációban is látszott, például amikor Joshua Kimmich a kapu mellé fejelt, pedig Mihail már a földön feküdt. Aztán Olise már nem kegyelmezett, két gólpassz után maga is betalált. Jackson a kapusba lőtt ziccerben, a kipattanóra viszont a francia válogatott szélső lecsapott, és a léc alá emelt, az sem zavarta, hogy két védő áll a gólvonal előtt. Edzőmeccsjelleget öltött a mérkőzés az utolsó 20 percre, már nem született újabb gól – Serge Gnabry és Jackson is csak a jobb oldali kapufát találta el a hajrában, így a Pafosz megúszta a még nagyobb verést. A müncheniek hetedszer találkoztak ciprusi együttessel, és hetedszer is nyertek – elképesztő az összesített gólkülönbség, 36–3 a német csapat javára.

BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 2. FORDULÓ
Internazionale (olasz)–Slavia Praha (cseh) 3–0 (Lautaro Martínez 30., 65., Dumfries 34.)
Pafosz (ciprusi)–Bayern München (német) 1–5 (Orsic 45., ill. Kane 15., 35., R. Guerreiro 20., N. Jackson 31., Olise 68.)
Galatasaray (török)–Liverpool (angol) 1–0 (Osimhen 16. – 11-esből)
Chelsea (angol)–Benfica (portugál) 1–0 (Ríos 18. – öngól)
Kiállítva: Joao Pedro (90+6., Chelsea)
Atlético Madrid (spanyol)–Eintracht Frankfurt (német) 5–1 (Raspadori 4., Le Normand 33., Griezmann 45+1., Simeone 70., J. Álvarez 82. – 11-esből, ill. Burkardt 57.)
Bodö/Glimt (norvég)–Tottenham Hotspur (angol) 2–2 (Hauge 53., 66., ill. Van de Ven 68., Gundersen 89. – öngól)
Olympique Marseille (francia)–Ajax (holland) 4–0 (Paixao 6., 11., Greenwood 26., Aubameyang 52.)
Kajrat Almati (kazah)–Real Madrid (spanyol) 0–5 (K. Mbappé 25., 52., 74. – az elsőt 11-esből, Camavinga 83., Brahim Díaz 90+4.)
Atalanta (olasz)–FC Bruges (belga) 2–1 (Szamardzsics 74. – 11-esből, Pasalic 87., ill. Colisz 38.)

    
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
  1. Bayern München228–2+66
  2. Real Madrid227–1+66
  3. Internazionale225–0+56
  4. Tottenham2113–2+14
  5. Paris SG114–0+43
  6. Atlético Madrid2117–4+33
  7. Marseille2115–2+33
  8. Sporting114–1+33
  9. FC Bruges2115–3+23
10. Royale Union SG113–1+23
11. Arsenal112–0+23
12. Manchester City112–0+23
13. Qarabag113–2+13
14. Barcelona112–1+13
15. Eintracht Frankfurt2116–603
16. Liverpool2113–303
17. Chelsea2112–3–13
18. Galatasaray2112–5–33
19. Atalanta2112–5–33
20. Bodö/Glimt224–402
21. Borussia Dortmund114–401
22. Juventus114–401
23. Bayer Leverkusen112–201
24. Köbenhavn112–201
25. Olympiakosz Pireusz110–001
26. Slavia Praha2112–5–31
27. Pafosz2111–5–41
28. Newcastle United111–2–10
29. Villarreal110–1–10
30. Benfica222–4–20
31. PSV Eindhoven111–3–20
32. Athletic Bilbao110–2–20
33. Napoli110–2–20
34. Monaco111–4–30
35. Ajax220–6–60
36. Kajrat Almati221–9–80

 

 

Legfrissebb hírek

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától

Bajnokok Ligája
3 órája

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
3 órája

Súlyos vereségük után BL-üzemmódban a királyiak

Bajnokok Ligája
14 órája

Szívélyes fogadtatásra számíthat José Mourinho Londonban

Bajnokok Ligája
15 órája

Nagy BL-meccs Isztambulban, három magyar lehet a pályán!

Bajnokok Ligája
15 órája

Az Inter kétgólos győzelmet aratott Szardínián

Olasz labdarúgás
2025.09.27. 22:39

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27

Az AC Milan és az Inter megállapodást kötött az új stadionról

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 16:56
Ezek is érdekelhetik