Kirakni a kockát, és meglépni a nyerőt!

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2025.09.30. 20:41
null
Fotó: MTI/Illyés Tibor
Idén is nagy sikert aratott a Magyar Nemzeti Galériában Polgár Judit Világsakkfesztiválja, amelyet már a 11. alkalommal rendeztek meg.

 

„Megvan! Leütöm a futót, ő visszaüt, majd odalépek a vezérrel, és máris megnyertem a játszmát! Az a baj, hogy addig nem tudom végrehajtani a tervet, amíg a társam nem rakja ki a kockát. Gyerünk már, alig egy perc van hátra!”

Ehhez hasonló gondolatok játszódtak le a résztvevők fejében a 11. Polgár Judit Világsakkfesztiválon a rendezvény hagyományos helyszínén, a Magyar Nemzeti Galériában. Az idei program egyik kiemelt része a RubikSakk volt, amely egyesíti a sakk izgalmait a Rubik-kocka kihívásával. Az ötlet a főszervező Polgár Judit fejéből pattant ki tavaly, a kocka feltalálásának ötvenedik évfordulóján. Az elgondolás gyorsan megvalósult.

Minden idők legjobb sakkozónőjének nem könnyű évről évre megújítania a fesztivált, de az idei telt ház is bizonyítja, hogy mindig sikerül meglepnie a látogatókat. A „bocsánat” szó is elég gyakran elhangzott, hiszen akkora embertömeg jelent meg, hogy sokszor ütköztek össze azok, akik az egyik helyszínről a másik felé igyekeztek.

Polgár Judit a közösségi szimultán közben (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Az ember fordult egyet, és máris szembetalálhatta magát a közösségi szimultánnal. Ezen Polgár Judit a világ legnagyobb online sakk-közösségei ellen játszott. Egyszerre hat csapattal mérkőzött meg, akik világ különböző pontjairól jelentkeztek be.

Atlétatrikót viselő izzadt ember is megjelent az egyik színpadon, de ez is a terv része volt, hiszen a sakkboksz is teret kapott. A könnyített verzióban – hiszen főként gyerekek vállalták a megméretést – először sakkfeladványokat kellett megoldani, majd néhány alap bokszmozdulatot mutattak be, majd visszatértek a feladványokhoz.

Látványos programpont volt a robotsakk, amelyben az asztalra felhelyezett gép játszott egy emberrel. A rendszer érzékelte a táblát, a bábukat és az ellenfél lépését is, ennek megfelelően nyújtotta, forgatta robotkarjait, és tette meg a saját lépését.

Bárki kihívhatott egy igazi mestert egy partira, a szülők és a gyerekek közös kalandként fedezhették fel a Sakkpalota varázslatos birodalmát.

 

 

Legfrissebb hírek

Sakk: Rapport Richárd és Lékó Péter is kiesett a világkupán

Egyéb egyéni
2025.11.13. 12:58

Mindkét magyar ismét remizett, Rapportra és Lékóra is rájátszás vár a sakk-vk-n

Egyéb egyéni
2025.11.12. 14:46

Rapport sötéttel, Lékó világossal remizett a sakkvilágkupán

Egyéb egyéni
2025.11.11. 16:03

Cipruson lesz a sakkvilágbajnok-jelöltek 2026-os tornája

Egyéb egyéni
2025.11.10. 20:53

Rapport Richárd Mihail Botvinnik-díjas lett

Egyéb egyéni
2025.11.10. 11:51

Sakk-vk: Rapport továbbjutott, Gledura kiesett

Egyéb egyéni
2025.11.09. 13:42

A változás gyermeke – negyven éve ért véget Garri Kaszparov és Anatolij Karpov klasszikus sakkcsatája

Népsport
2025.11.09. 12:26

Sakk: Palczert Mátyás ötödik a korosztályos Eb U18-as mezőnyében

Utánpótlássport
2025.11.08. 17:29
Ezek is érdekelhetik