Kimmich: Egy pillanatra sem elégedtünk meg az eredménnyel és mindig mentünk az újabb gólért

B. D. K.B. D. K.
2024.09.18. 09:58
Bekezdett a Bayern az új BL-idényben (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, a Bayern München odahaza 9–2-re legyőzte a Dinamo Zagrebet a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának 1. fordulójában. Lássuk, hogyan értékeltek a bajorok!

„Sikeres kilencven perc volt – idézte Vincent Kompany vezetőedzőt az UEFA. Eddig nem volt olyan együttes a BL történetében, amely kilenc gólt szerzett volna a sorozatban, de a Bayern új trénere rögtön az első mérkőzésén véghez vitte ez a bravúrt a csapatával. – Nagyon különleges Bajnokok Ligája-esténk volt otthon. Nagyon örülök a srácoknak.”

„Túl korai lenne még megítélni a fejlődésünket – folytatta. – Meccsről meccsre haladunk. Hogy őszinte legyek, élvezem a helyzetet, de szeptemberben még nem lehet trófeát nyerni. Még sok a teendők, és remélem, tovább folytatjuk a fejlődést. Vezetőedzőként az a feladatom, hogy toljam előre a csapatot.”

Emlékeztetett, hogy a BL-döntő Münchenben lesz, és a szurkolóiknak az az álma, hogy lássák ott a csapatukat, s persze céljuk is bejutni oda, de most csak a következő meccsre szabad gondolniuk.

„Nagyszerű kilencven percet játszottunk – mondta Joshua Kimmich. – Ha jól tudom, kilencvenöt perces volt a mérkőzés, ebből öt perc volt olyan, amikor nem voltunk jók és a Dinamo majdnem egyenlített, ennek ellenére nagyon büszkék vagyunk a mai teljesítményünkre. Azt hiszem, akik a lelátón látták, mind elmondhatják, hogy egy pillanatra sem elégedtünk meg az eredménnyel és mindig mentünk az újabb gólért.”

Kimmich elismerően beszélt Kompany munkájáról az együttesnél. „Az a mód, ahogyan szeretné, hogy játszanánk, a csapathoz és a játékosokhoz is nagyon passzol. Nagyon jól érezzük magunkat a pályán, és megvalósítjuk, amit kér tőlünk. Most az a fontos, hogy folytassuk ezen az úton, és senki ne essen ki. Ebben a feszített tempóban mindenkire szükségünk van.”

Harry Kane négy gólt szerzett (Fotó: Getty Images)

Harry Kane nagyszerű találkozón van túl: négy gólt szerzett (hármat büntetőből), ráadásul ezzel megelőzte Wayne Rooneyt, és immár ő minden idők legeredményesebb angol labdarúgója a Bajnokok Ligájában.


„Először történik meg velem, hogy három büntetőt is rúghatok egy meccsen. Kicsit más érzés ez így, de négy gólt szerezni fantasztikus. Fontos, hogy segíteni tudjam a csapatot. Nem számít, hogy tizenegyesből vagy akcióból, a lényeg, hogy segíthessem. Ez egy nagyszerű este volt számomra.”

Az angol rekordról is kérdezték: „Amikor az embert Wayne Rooneyval hasonlítják össze, az azt jelenti, hogy valamit jól csinál. Minden idők egyik legnagyobb angol játékosa, és az egyik legnagyobb futballista. Ez egy szép eredmény tőlem.”

Kane elárulta, a mesterhármasai után mindig elkéri a meccslabdát, most is így tesz és aláíratja a társakkal. „Talán már kivannak tőle, de alá kell írniuk. A fiam, Louis imád futballozni. Még csak hároméves, de hazaviszem a labdát és az ágya mellé teszem, így reggel, mikor felébred és meglátja, boldog lesz.”

Bajnokok Ligája
2024.09.17. 22:59

Kilenc gólt szerzett a Bayern München, Harry Kane egymaga négyet – immár ő az angol BL-gólrekorder!

A második félidő elején egy gólra feljött a Dinamo Zagreb, aztán kiszakadt a bajor gólzsák.

BAJNOKOK LIGÁJA, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
Bayern München (német)–Dinamo Zagreb (horvát) 9–2 (Kane 19., 57., 73., 78. – az elsőt, a harmadikat és a negyediket 11-esből, Guerreiro 33., Olise 38., 61., L. Sané 85., Goretzka 90+2., ill. Petkovic 49., Ogivara 50.)

 

Legfrissebb hírek

Kane csak gólpasszig jutott, a Bayern kettővel nyert az Atlético otthonában

Bajnokok Ligája
3 órája

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
7 órája

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
17 órája

A Dinamo Zagreb vinné Szalai Attiláék edzőjét, az elnök kiakadt

Minden más foci
2026.11.02. 14:30

Európa-liga: edzőt váltott a Dinamo Zagreb – hivatalos

Minden más foci
2026.11.01. 15:46

A Bayern támadóját már meg is műtötték a szombati rangadó után – tavasszal térhet vissza

Német labdarúgás
2026.11.01. 13:54

Aranylabda: a spanyol és a német újságírónál Mbappé nyert, a brazilnál Messi

Minden más foci
2026.11.01. 11:28

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31